Julian Assange elhagyja Ecuador londoni követségét

A Wikileaks alapítója ma bejelentette, hogy hamarosan elhagyja a londoni ecuadori követséget.
Julian Assange a mai sajtótájékoztatón, amikor bejelentette, hogy elhagyja a londoni ecuadori nagykövetséget.
Julian Assange a mai sajtótájékoztatón.
John Stillwell / Reuters

A ma délelőtti sajtótájékoztatón elhangzottakra hivatkozva a BBC azt írja, Assange nem nevezte meg a távozás pontos okát, csupán annyit mondott, hogy nem a brit sajtóban korábban felröppent okok miatt megy el.

„Hamarosan elhagyom a követséget, de talán nem azért, amit a Murdoch-sajtóbirodalom és a Sky News emleget" – mondta Assange egy, a Sky News által közölt hírre célozva, amiben azt állították, hogy a 43 éves férfi szívproblémákkal küzd, ezért azt fontolgatja, hogy elhagyja a követséget.

Amikor a sajtótájékoztatón az egészségi állapotáról kérdezték, az ausztrál állampolgárságú újságíró csupán annyit mondott, hogy bárkit megviselne, ha két évet töltene egy udvarral nem rendelkező, napfénytől elzárt épületben.

Assange-nak már korábban is voltak panaszai, 2012 novemberében az ecuadori brit nagykövet tudatta a sajtóval, hogy a férfinál krónikus tüdőfertőzést állapítottak meg, és állandó orvosi felügyeletre szorul. Ana Alban akkor elmondta, hogy az ecuadori állam fedezi az orvosi költségeket.

Assange több mint két éve a londoni ecaudori nagykövetség vendége. Azután kért itt menedékjogot, miután Svédországban szexuális zaklatással vádolták meg. Assange attól tartott, hogy a svédek kiadnák az Egyesült Államoknak, ahol titkos dokumentumok kiszivárogtatása miatt indulhat ellene eljárás. A brit kormány saját bevallása szerint több mint 10 millió dollárt költött eddig a nagykövetség körbezárására.

A BBC által megkérdezett jogi szakértő szerint Assange svédországi kiadatását még egészségi állapota sem akadályozhatná meg. Ezért feltételezhető, hogy amint kiteszi lábát a követség épületéből, azonnal letartóztatják és csak utána szállítják kórházba. A kiadatás akár tíz napon belül megtörténhet, ezen általában csak indokolt esetben módosítanak.

A mai sajtótájékoztatón Ricardo Patino ecuadori külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a latin-amerikai ország „továbbra is védelmet biztosít" számára. 

Idén júniusban, követségi „rabságának" második évfordulóján Assange másfél órás videokonferencián tartott sajtótájékoztatót, amelyen elmesélte, hogy egy húsz négyzetméteres szobában él, és nem hagyhatja el a követséget, mert az épületet a nap 24 órájában rendőrök figyelik arra várva, hogy lecsapjanak rá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.