Fordulópontot hozhat a kisebbségi nyelvhasználatban a kolozsvári törvényszék döntése, amely kötelezi a város polgármesterét a magyar nyelvű helységnévtáblák kifüggesztésére. Az ítélet indoklása szerint a kolozsvári magyaroknak annak ellenére joguk van ehhez, hogy számarányuk nem éri el a törvényben előírt húsz százalékot. A történet ettől válik érdekessé: a román bíróságokon eddig csak arra volt példa, hogy a törvényt a kisebbségi jogokat szűkítve értelmezték.

– Az ítélet indoklása annyira alapos, hogy szakdolgozatként is megállná a helyét, a benne foglalt érvelés más hasonló ügyekben is alkalmazható – értékelte lapunknak nyilatkozva Szőcs Izabella, a felperes European Committee Human Rights Hungarians Central Europe, Hollandiában bejegyzett alapítvány önkéntese. Az alapítvány harminc pert indított a nyelvi jogok biztosítását kérve. Kolozsvárt leszámítva valamennyi érintett településen húsz százalék fölött van a magyarok aránya.

A Bojzás néptánccsoport egy kolozsvári néptánctalálkozón Biró István / MTI

– A célunk, hogy ahol hivatalból járna, ott függesszék ki a többnyelvű táblákat, tegyék közzé magyarul a tanácshatározatokat, és működjön magyar nyelvű ügyfélszolgálat. Kolozsvár a szülővárosom, ezért foglalkoztatott sokat, hogyan lehetne érvényesíteni itt is a nyelvi jogokat, noha a magyarság aránya csupán 15 százalék. Szóval ez egy kísérlet volt – magyarázta Szőcs Izabella. A kísérlet sikerült, és a kiváló eredményt tovább szépíti, hogy az alapítványi önkéntes maga nem ügyvéd, hanem harmadéves joghallgató.

A július 11-i ítélethirdetés után Emil Boc polgármester fellebbezést helyezett kilátásba, de a két hónappal később közzétett indoklás láttán a szóvivője közölte: még meggondolják. A visszakozás oka az lehet, hogy Monica Trofin bírónő indoklásán nehéz fogást találni.

Az ítélet két kulcsmegállapítást tartalmaz. Először is kimondja, hogy a húsz százalék alatti kisebbségek is élhetnek a helyi közigazgatási törvényben meghatározott nyelvi jogokkal. Ez azért fontos, mert eddig fordítva alkalmazták a jogelvet, amely szerint amit a törvény nem tilt, az szabad. Ilyen esetben – így Trofin bírónő – az önkormányzat belátására van bízva a jogok biztosítása, a helyi hatóság pedig nem dönthet rosszhiszeműen.

Szőcs szerint ez jelenti, hogy ha nem kerül semmibe a kétnyelvű helységnévtábla, mert a kérelmező vállalja a költségeket, akkor a polgármester nem mondhat nemet: ez a hatalommal való visszaélés lenne. „A másik fontos kérdés a célszerűség, amelyet a strasbourgi kisebbségvédelmi keretegyezmény szépen összefoglal: hagyományosan és jelentős számban lakott területen megfelelő igénylés esetén a hivatal köteles kifüggeszteni kétnyelvű feliratokat” – tette hozzá.

Az ítélet arra is kitér, hogy a kolozsváriakat hátrányos megkülönböztetésben részesítették, hiszen más településeken hasonló kisebbségek élhetnek a törvény biztosította nyelvi jogokkal. A bíró leszögezte: Kolozsvárott több magyar él, mint a megye többi városában együttvéve, teljesül tehát a keretegyezmény „jelentős arányra” vonatkozó kitétele. A hivatkozás azért is fontos, mert a román–magyar alapszerződésben a felek vállalták: ha a belső törvénykezésük nem tartalmaz kedvezőbb előírásokat, a strasbourgi kisebbségvédelmi egyezmény rendelkezéseit alkalmazzák.