Jobboldali elnöke lett Görögországnak

A korábbi konzervatív belügyminisztert és jogászprofesszort, meggyőződéses EU-párti politikust kedden jelölte a köztársasági elnöki tisztségre Alekszisz Ciprasz baloldali kormányfő.
A 64 éves Prokopisz Pavlopulosz a 300 fős parlamentben a megválasztásához szükséges legkevesebb 180-nal szemben 233 szavazatot kapott.

Az elnökválasztási folyamat decemberben kezdődött, de akkor a törvényhozás háromszorra sem tudta megválasztani az államfőt. Emiatt előrehozott parlamenti választásokat írtak ki, amelyeket a Sziriza baloldali párt nyert meg.

A jobbközép Pavlopulosz megválasztása az államfői tisztségre a baloldali kormányfő mellé a nemzeti egységet garantáló húszéves görög politikai hagyomány folytatása. Erre nagy szükség van, mivel Görögországnak - amelynek új kormánya elutasítja a két korábbi pénzügyi támogatásért cserében követelt megszorító intézkedéseket - megegyezésre kell jutnia a nemzetközi hitelezőkkel, közöttük az Európai Unióval.

A választáson Pavlopulosz riválisaként indult Nikosz Alivizatosz 66 éves alkotmányjogász, a Potami balközép párt jelöltje, akit a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) is támogatott. Ő - szinte kizárólag e két párt képviselőitől - 30 szavazatot kapott.

Prokopisz Pavlopulosz a 85 éves Karolosz Papuliaszt követi az államfői székben, akinek március 13-án jár le a második ötéves mandátuma.

Az államfő mindössze reprezentatív hatáskörrel bír Görögországban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.