Jeruzsálemben tárgyalt a Mazsihisz elnöke

Az európai országokban tapasztalható zsidóellenes jelenségekkel és az Izrael elleni gazdasági bojkottal kapcsolatos teendőkkel foglalkozó értekezleten vett részt Jeruzsálemben Heisler András, a Mazsihisz elnöke, aki erről kedden tájékoztatta telefonon az MTI-t.
Heisler András az izraeli külügyminisztérium meghívására érkezett Jeruzsálembe, s a Mazsihisz képviseletében a nagy és jelentős európai zsidó közösségek, szervezetek többi vezetőjével együtt a vasárnap és hétfőn rendezett konferencián vitatta meg a kontinens zsidóságának legfontosabb kérdéseit.

Az izraeli külügyminisztérium nagy jelentőséget tulajdonított az eseménynek, amit jelez, hogy azon megjelent vasárnap Avigdor Liberman külügyminiszter, és fogadta a résztvevőket Benjámin Netanjahu miniszterelnök. A találkozó vendégeit a politikusok mellett a jeruzsálemi főpolgármester is fogadta, s bemutatta a város keleti, arab és nyugati, zsidók lakta részének hétköznapjait és együttélését.

A kormányfői találkozón néhány mondat erejéig lehetőség nyílt személyes beszélgetésre is, ahol Netanjahu jelezte a magyar vezetőknek, hogy figyelemmel követi a magyarországi eseményeket, és a Mazsihisznek erőt kívánt munkájához. Netanjahu már két levelet írt Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a magyarországi emlékezetpolitikával kapcsolatban, a másodikat az izraeli idegenforgalmi miniszter adta át legutóbbi budapesti látogatásán.

Heisler András a konferencián megtartott előadásában a magyar helyzet kettősségéről szólt: a magyar kormány és Izrael gazdasági és kulturális kapcsolatai rendkívül jók, a nemzetközi területeken Budapest támogatja Jeruzsálem törekvéseit, gyakran Izrael mellett szavaz a diplomáciai fórumokon, ugyanakkor a Mazsihisz szerint hibás a magyarországi emlékezetpolitikai gyakorlat, vagyis a hetvenéves évfordulóval kapcsolatban a holokauszt és az akkori magyar kormánynak a vészkorszakban viselt felelősségének a megítélése.

Ezt a szervezet a magyar kormánynak is jelezte, s ennek megváltoztatása a céljuk. Heisler beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nem antiszemita, s a Mazsihisz abban érdekelt, hogy a kormánnyal tárgyalások útján tisztázzák eltérő nézeteiket. A Mazsihisz helyzetértékelését a konferencián megértéssel és támogatással fogadták, megígérték, hogy továbbra is figyelemmel kísérik a magyar történéseket, és üdvözölték, hogy a Mazsihisz hazai és nemzetközi porondon is következetesen kiáll értékei mellett – mondta el Heisler András az MTI-nek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.