galéria megtekintése

Jelentés a romokból: bürokrácia, korrupció, monszun

Öt héttel a csaknem kilencezer életet követelő nepáli földrengés után Katmanduban az élet még messze nem zökkent vissza a rendes kerékvágásba. Már a reptéren szembesülök azzal, amit olyan nehéz feldolgozni Nepálban, a buta bürokráciával, a lusta, minden-mindegy arcú kormányhivatalnokokkal. 

Bár a vízumügyintézés is sok időt vesz igénybe, így is egy órát kell várni a feladott csomagokra – Nepál pont most vezette be azt az eljárást, miszerint minden ide érkező csomagot még egyszer átvilágítanak, egyenként. A reptéren még mindig segélyszállítmányok várnak a vámvizsgálatra. Pár héttel ezelőtt a reptér a lehetetlenségig eldugult a fel nem dolgozott szállítmányok miatt, ám a kormány nem volt hajlandó meggyorsítani az eljárást.

Fotó: Navesh Chitrakar / Reuters

A helyiek mindezt már megszokták, csak vállukat vonják, vagy előveszik azt a humorérzéket, amellyel a kemény hegyi élet áldotta meg őket. Kacagva mesélik, hogy az India által küldött több tonna roti (lapos kenyérféle), öt napig vesztegelt a reptéren, ami alatt megromlott, vagy azt, hogy naponta jelennek meg hírek a helyzettel visszaélő, korrupt kormányhivatalnokokról.

 

A korrupció azonban nem csak a bürokráciát jellemzi. A minap a televízióban mutattak be egy esetet: szétrombolt falvakba vittek bádogtetőket, de a sofőr visszafordult Katmanduba, hogy jó pénzért eladja az egész szállítmányt. Az árak is felmentek, a kormánynak kellett közbelépnie, hogy a bádogtetők ne a szokásos ár többszöröséért keljenek el. Egy hete pedig embercsempészeket kapcsoltak le – ők sátortáborokból vittek gyerekeket Indiába, hogy ott heti nyolcszáz forintnyi „fizetség” ellenében dolgozzanak egy gyárban.

Zajlik a helyreállítás
Zajlik a helyreállítás
Szász Balázs / Népszabadság

Katmanduban aránylag kevés jelét látni a rombolásnak. Egy húszperces taxiút alatt csak három teljesen és pár részben összedőlt ház mellett haladunk el, igaz, a régi városrészek a több száz éves házaikkal jobban megszenvedték az április 25-i, 7.9-es erősségű földrengést. A föld azóta is mindennap mozog, sokan még parkokban vagy kertekben sátor alatt alszanak: nem merészkedtek vissza részben megrogyott házaikba, amelyeket a bajon is csak nevetve mutatnak a betérő külföldinek.      

Vidéken távolról sem rózsás a helyzet
Fotó: Navesh Chitrakar / Reuters

– Ájó, ájó – (Itt van, itt van) mondják olyan hanglejtéssel, mintha a tejesember érkezett volna meg, amikor egy kisebb rengés megint mindenkit az utcára terel. Igaz, előző este más volt a helyzet. Láttuk, ahogy a hangyák tömegesen hagyják el a házat. „Földrengés jöhet” – mondták vendéglátóim, ilyenkor ugyanis a hangyák és a kígyók hagyják el először az épületeket. Este tízkor kis mozgást lehetett érezni, mintha valaki erőszakkal rángatná az ágyat: kelj fel! Ekkor azért izgatottabban szaladt mindenki ki az utcára, bár alig pár másodperces volt a veszedelem. Utána még negyedórát beszélgettek kint a szomszédok, levezetve a feszültséget. Megbeszélik, hogy a szomszéd fiú előre mondta, hogy ma tíz körül jön egy nagyobb utórengés, aztán már a szobámból hallom, hogy búcsúzásul azt találgatják, hányas lehetett a Richter-skálán. Négyes talán.

Igaz, ez Katmandu, amely a vártnál jobban átvészelte a földrengést. A falvakban azért más a helyzet. Seesam Subba fiatal nepáli orvos külföldi segítséggel szervezett segélyszállítmányokat a távoli kistelepülésekre, és orvostársával 500 embert látott el. – Orvos nem járt még náluk, kekszen kívül valamirevaló segítség sem jutott, közben töréseket, nyílt sebeket kellett ellátniuk. Fedelük, ételük sincs nagyon. További utakat terveznek, sietni kell: mindjárt itt a monszun.

Fotó: Navesh Chitrakar / Reuters

Itt, a fővárosban az „earthquake7.9” jelszóval ellátott wifin át küldöm soraimat a lapnak, miközben három igéző, ötéves szempár várja, hogy befejezzem végre, mert egy popszámot ígértem nekik a Youtube-on, és már szedik szét a mobilomat. A felállványozott Boudhanáth sztúpa fölött már második napja gyűlnek a felhők, de az esős évszakot beköszöntő első nagy égszakadás még várat magára.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.