galéria megtekintése

Japánként biztonságban érezte magát, mégis elfogta az IS

1 komment

NOL

Nem tudta felvenni a kapcsolatot Japán az Iszlám Állammal, így félő, hogy nem tudják kiszabadítani a túszokat a pénteki ultimátum előtt. A dzsihadista csoport kedden tett közzé egy videót, melyben 72 órán belül 200 millió dollárt követelt az elfogott Goto Kendzsiért és Jukava Harunáért.

A japán kormány minden tőle telhetőt megtesz, hogy felvegye a kapcsolatot az Iszlám Állammal, és kiszabadítsa a két túszt.  A japán kabinet főtitkára, Szuga Josihide csütörtökön azt mondta, egyelőre semmit sem tudnak a két túszról, mivel nincs kapcsolatuk a csoporttal. Tokió most a régió kormányain és helyi vezetőkön keresztül próbálja elérni az IS-t. Közben egy újságíró és egy professzor is felajánlotta segítségét, azt állítva, hogy kapcsolatba tudnak lépni a terroristákkal.

"A 72 órás határidő nagyon rövid, de kész vagyok odautazni, és tárgyalni velük" – mondta Nakata Ko, a kiotói Dosisa Egyetem volt professzora, iszlámszakértő arabul és japánul is. Arra kérte a terroristákat, hogy ne bántsák a túszokat, engedjék őket szabadon, mert ez a cselekedet javítaná a róluk alkotott képet.

Cuneoka Koszuke japán újságíró Twitter-üzenetben is felajánlotta segítségét, hozzátéve, hogy csatlakozna a professzorhoz, ha az Iszlám Állam "kezeskedne a biztonságukért, és elfogadná őket tárgyalópartnernek". Koszuke 2010-ben Afganisztánban volt túsz.

"Célunk, hogy minél hamarabb megmentsük őket" – mondta a főtitkár csütörtökön.

 

A japán kormány úgy számol, hogy helyi idő szerint pénteken délután 2:50-kor jár le a határidő. Abe Sindzó japán miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte az ultimátumot, hozzátéve, nem szabad, hogy a nemzetközi közösség engedjen a terroristáknak. Ennek ellenére sem ő, sem más kormánytag nem zárta ki határozottan a váltságdíj kifizetését.

Kevesebb is elég lett volna

A japán média szerint az egyik túsz, Goto felesége decemberben egy e-mailt kapott, melyben valaki 8 és 16 millió dollár közötti összeget kért férjéért cserébe. A CNN szerint a kormány próbálja kideríteni, hogy az e-mail az Iszlám Államtól jött-e. Ha igen, az azt mutatja, hogy a csoport kisebb váltságdíjat is hajlandó elfogadni, mint a nyilvánosság előtt követelt 200 millió dollár.

Egyre kevesebb az esély, hogy ki tudja őket szabadítani a japán kormány
Egyre kevesebb az esély, hogy ki tudja őket szabadítani a japán kormány

Utóbbi összeg egyébként megegyezik azzal, amit az ázsiai szigetország ajánlott fel humanitárius célokra (például menekültek megsegítésére) az Iszlám Állam által érintett országokban.

A túszokról

A két japán férfi ismerte egymást, és tartották is a kapcsolatot – állítja Jukava egyik barátja.

A 42 éves munkanélküli özvegy Jukava tavaly év elején utazott a térségbe, hogy harci és túlélési tapasztalatot gyűjtsön. Ezek után akart egy magán biztonsági céget létrehozni. A két férfi találkozott, Goto pedig tanácsokat adott Jukavának, miként élhet túl az évek óta polgárháború sújtotta országban, valamint bemutatta az Aszad-rezsim ellen harcolóknak.

"Igazán éltem" – mondta Jukava egyik barátjának, miután hazatért Szíriából, ahova júliusban visszautazott.


A férfit augusztusban fogták el.

Goto, aki tapasztalt szabadúszó újságíró, októberben készített egy videót a török–szír határnál, mielőtt az IS által felügyelt területre ment volna.

"Az én felelősségem, ha valami történik" – mondta. A 47 éves férfi elhatározta, hogy leleplezi, mi történik a régióban. "A szíriai emberek három és fél éve szenvednek. Elég volt. Úgyhogy szeretnék egy történetet írni arról, hogy mit akar az IS csinálni" – jelentette ki. Mikor egy barátja figyelmeztette az út veszélyeire, Goto állítólag így reagált:

"Nem vagyok amerikai, nem vagyok brit. Japán vagyok. Mehetek."

Jordánia, mely az amerikai koalíció tagja, segítségét ajánlotta fel a túszok kiszabadításában. Jordánia részt vesz az Amerika vezette koalícióban. Múlt hónapban egy jordán pilóta is az Iszlám Állam fogságába került, mikor gépe lezuhant Szíriában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.