A volt elnök szerint népirtás folyik Ukrajnában

Viktor Janukovics „az ukrán állam tragédiájának”, de „végbement ténynek” tartja a Krím orosz bekebelezését. A tavaly februárban a kijevi kormányellenes megmozdulások, a Majdan nyomán elűzött ukrán elnök a BBC-nek adott interjújában ugyanakkor úgy vélekedett, hogy kevés az esély a fekete-tengeri félsziget visszaszerzésére.

„Hogy szerezzük vissza Krímet? Háborúval? Még egy háború kell?” – fejtegette az Oroszországba menekült volt politikus.

A jelentős részben oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt lévő Donyec-medencében zajló eseményeket Janukovics valóra vált rémálomnak, olyan tragédiának nevezte, amely az ő elnöksége alatt nem történt volna meg.

Oroszbarát tüntetés Janukovics-portréval  tavaly Donyeckben. Az állatkerthez semmi köze?
Oroszbarát tüntetés Janukovics-portréval tavaly Donyeckben. Az állatkerthez semmi köze?
Stringer / Reuters

„Összességében azt gondolom, hogy mindaz, ami ma a Donbasszban zajlik, népirtás. A Donbassz lakossága elleni népirtás” – idézte a BBC a volt elnököt. Szavai szerint ő amellett van, hogy Ukrajna része maradjon ez a régió, de ehhez tárgyalásra, megegyezésre van szükség, mindent meg kell tenni a kompromisszum érdekében, meg kell kezdeni a minszki megállapodások végrehajtását. Mint hangoztatta, az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak rá kellene kényszerítenie Kijevet ara, hogy közvetlen megbeszéléseket folytasson a Kelet-Ukrajnában önkényesen kikiáltott népköztársaságok vezetőivel.

Az exállamfő tagadta, hogy köze lenne a Majdanon történt végzetes lövöldözésekhez. Sohasem adott ki lőparancsot, általában ellenzi az erőszakot, mert úgy véli, „nincs az a hatalom, amely megérne akár egy csepp vért”. Ugyanakkor azt elismerte, hogy részleges felelősség terheli a történtekért, mert nem tett elegendő erőfeszítést a vérontás leállításáért. A sortüzekért viszont a Majdan híveinek szélsőséges elemeit okolta. „Ma, amikor annyi idő eltelt – már másfél év –, ma az ukránok megértették, hogy a sortüzekben nem volt érdekelt a hatalom az elnök, hanem azok a radikálisok, azok a, mondhatnánk, bűnözők voltak érdekeltek benne, akik úgy döntöttek, hogy így szerzik meg a hatalmat” – fejtegette Janukovics.

Kijev melletti luxusrezidenciájáról, amelyet elmenekülése után megnyitottak az emberek előtt, azt mondta, hogy csak részben az ő tulajdona. Egy 630 négyzetméteres házat hárommillió dollárért megvásárolt, azzal el is számolt, ám mindenhez, ami körülötte van, beleértve az állatkertet is, semmi köze – jelentette ki.

Janukovics hálás Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy az segített neki kijutni Ukrajnából és ezzel „megmentette az életét”. Ma ideje nagy részét Rosztovban tölti, de utazgat is Oroszországon belül. Ilyenkor – mint mondta – az életveszélyes fenyegetések miatt testőrök kísérik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.