Izraeli atomrakéta a német tengeralattjárókon?

Atomrobbanófejjel ellátott rakétákkal szereli fel Izrael a Németországtól vásárolt három, Delfin-osztályú tengeralattjárót – írja exkluzív címlapsztorijában a Spiegel. Berlin eddig tagadta, hogy a német gyártmányú tengeralattjárókat az izraeli nukleáris arzenál részévé teszik, de a zsidó állam védelmi minisztere szerint a németek büszkék lehetnek.

Cikkében a Spiegel emlékeztet, hogy a németek már a hatvanas években, tehát még a NSZK idején is tisztában voltak az izraeli nukleáris célú fejlesztésekkel. Mióta 1999-től átadták az első Delfin-osztályú vízijárművet, Lothar Rühl, a védelmi minisztérium korábbi államtitkára személyesen tárgyalt Tel-Avivban. A Spiegel értesülése szerint a minisztérium korábbi tisztviselői is elismerték, hogy a német kormány mindig is feltételezte, hogy Izrael nukleáris töltettel szereli fel a tengeralattjárókat.  

A Háárec éppen egy hónapja számolt be arról, hogy Izrael már a negyedik Delfin-osztályú tengeralattjáróját kapta meg Németországtól. Az ünnepélyes átadásra Kielben került sor, a Taninra keresztelt járművet pedig 2013-ban állítják hadrendbe. A lap egy izraeli haditengerészeti tisztviselő szájába adta, hogy ez a új tengeralattjáró a korábbiaknál jóval több időt tud a víz alatt tölteni, és az elképzelések szerint a Földközi-tengeren szolgál majd.

A Spiegel a korábban átadott három tengeralattjáróról állítja, hogy atomrobbanófejjel szerelték fel őket, de hozzáteszi, hogy három további eladásáról is született már megállapodás: ezeket 2017-ben szállítják a németek. Mint korábban, Berlin ezúttal is magára vállalta a költségek egy részét. A közelmúltban, a hatodik ilyen tengeralattjáróról született megegyezéskor a német kormány ráadásul vállalta az ár egyharmadának, mintegy 135 millió euró kifizetését. Cserébe Angela Merkel kancellár a megszállt palesztin területeken a zsidó telepépítések leállítását kérte, amire mindeddig nem kapott választ.

A Spiegel információja alapján az ellenzéki szociáldemokraták magyarázatot kértek a Merkel-kormánytól. A kancellár szóvivője, Steffen Seibert azzal reagált, hogy valamennyi tengeralattjárót fegyverzet nélkül szállították le. A szövetségi kormány nem találgat arról, hogy utóbb felfegyverezték volna azokat – tette hozzá.

– A németek büszkék lehetnek, hogy biztosítják Izrael állam létét az elkövetkező években – idézte a német lap Ehud Barak izraeli védelmi minisztert. A cikk állítását firtató újságírói kérdésre Jigal Palmor, az izraeli külügyminisztérium szóvivője azt válaszolta, annyit erősíthet meg, hogy rendelkeznek német gyártmányú tengeralattjárókkal, ez nem titok. „Ami a többit illeti, nem vagyok abban a helyzetben, hogy beszéljek képességükről” – idézte az AFP a szóvivőt. Izrael nem ismeri el, hogy rendelkezik atomfegyverrel, de a közkeletű gyanú szerint több száz nukleáris robbanófej van a birtokában.

A német hírmagazin hétfői írásában arra is kitért, hogy a német tengeralattjárók iránt nemcsak Izrael, hanem például Pakisztán is érdeklődik. Évek óta folynak a tárgyalások a két ország között. A Spiegel megszólaltatott egy pakisztáni tengerésztisztet, aki szerint országa leginkább a Thyssen-Krupp konszernhez tartozó kieli hajógyárban készülő 214-es osztályú hajók iránt érdeklődik, amelyek „a világ legkönnyebb hagyományos tengeralattjárói”. A pakisztáni üzlet ellen szól azonban, hogy az atomfegyverrel rendelkező ázsiai ország nem ismeri el Izraelt. A német tengeralattjárók eladása ellen más okok is szóba jöhetnek. Egyrészt Pakisztán instabil belpolitikai helyzete, az ottani tálibok és egyéb terrorista csoportok jelenléte. Ázsia másik nukleáris hatalma, a szomszéd India is kifogást emelne. A különféle megfontolások miatt a német hetilap értesülése szerint gyakorlatilag 2004 óta húzódik az ügylet, pedig Pakisztán vevő lenne három tengeralattjáróra is, amelyek összértéke eléri az 1,2 milliárd eurót. Elképzelhető, hogy Iszlámábád végül megunja a várakozást, és Kínától szerzi be a tengeralattjárókat.

Delfin Haifa kikötőjében. Darabonként 300 millióba kerülnek
Israeli new Dolphin-class submarine docks in Haifa port July 27, on arrival from Germany. Israel received the first of three $300-million German-made submarines similar to models which, according to foreign reports, has been modified to carry cruise missiles with nuclear warheads. Israeli media reports have said the submarine can carry 16 torpedoes or mines. Navy officials said the new Dolphin-class of submarines was superior in speed and manoeuvrability to anything currently in the Israeli navy's arsenal. ??»
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.