Izrael megkezdte a gázkitermelést földközi-tengeri gázmezőiből

A 2009-ben felfedezett, hárommilliárd dolláros beruházással kiépített Támár lelőhely húsz évre biztosíthatja Izrael földgázellátását.

Megindult a gázszállítás az izraeli partoktól mintegy nyolcvan kilométerre lévő, Támár elnevezésű tenger alatti gázmezőről - jelentette az izraeli rádió. A 2009-ben felfedezett, hárommilliárd dolláros beruházással kiépített Támár lelőhely húsz évre biztosíthatja Izrael földgázellátását. A nyílt tengerről csöveken szállítják az Asdódban épített tartályokhoz és elosztókhoz a földgázt.

Áprilistól 6 százalékkal emelik Izraelben az áram fogyasztói árát, de Szilván Salom frissen kinevezett energia- és vízügyi miniszter a rádióban azt mondta, reméli, ez utoljára fordult elő a minisztersége alatt. A következő években a tervek szerint felére csökken az áram ára Izraelben a természeti kincsnek köszönhetően. 2010-ben felfedeztek egy másik, Haifától százharminc kilométerre levő, Leviátánnak elnevezett tenger alatti gázmezőt is, amely a kutatók szerint a Támár gázmennyiségének kétszeresét tartalmazza. 2016-ra tervezik üzembe állítását, akkortól Izrael várhatóan exportálhat is földgázt. A következő huszonöt évben a pénzügyminisztériumban 123 milliárd dollárnyi jövedelemre és megtakarításra számítanak a gázmezők kitermeléséből.

A közelmúltig Izrael importra szorult, de tavaly áprilisban Egyiptom felmondta a húsz évre kötött földgázszállítási megállapodást, mint Kairóban mondták, nem politikai, hanem üzleti okok miatt. „Fontos lépést teszünk az energiafüggetlenség felé" - mondta a kezdés alkalmából Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő.

A jövendő exportlehetőség felveti a lehetséges vevők kérdését. Az esetleges európai export iránya nem egyértelmű. Izrael megállapodott a tenger területi birtoklásáról és a gázkitermelésről Ciprussal 2011-ben, de Ciprus parti vizeire igényt tartanak a törökök is, és kérdés, hogy a legújabb izraeli-török közeledés miként befolyásolja az egyezményeket. Ciprus a gazdasági válságból kivezető reménységként tekint a közös gázkitermelésre, az izraeli vezetékre és a földgáz Ciprusról történő továbbítására. Izraelben viszont tartanak attól a lehetőségtől, hogy az Európának szánt energiaforrás egy vezetéken egyenesen Törökországba kerülhet, és ott osztanák el.

Libanonnal még területi vita zajlik a tenger egy részének birtoklásáról. Bár az izraeli szakértők szerint a kérdéses terület alatt nincs nagyobb földgázmező, a Hezbollah azzal fenyegetőzik, hogy akár erőszakkal is megmenti országa természeti kincseit. Természetes piac lehet az Izraellel békében élő Jordánia, illetve a közös energiaellátási rendszer révén a Palesztin Hatóság. Ez utóbbinak viszont csekély a fizetőképessége, jelenleg is mintegy 200 millió dollárral tartozik az izraeli elektromos műveknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.