Izrael legnagyobb temetésével búcsúztak Ovadia rabbitól

Izrael történetének legnagyobb temetésén több mint nyolcszázezren búcsúztatták a befolyásos Ovadia Jószéf korábbi szefárd főrabbit Jeruzsálemben - adták hírül a hétfő esti eseményről folyamatosan tudósító, eredetileg tervezett adásukat a halálhír után megszakító izraeli televíziók.

Hétfő délutántól leállt az élet Jeruzsálemben, a város nagy részén megszűnt a járműközlekedés, mert az odasereglő hatalmas tömeg elárasztotta az utcákat. A hangosan gyászoló százezrekből sokan próbálták megérinteni a 93 évesen elhunyt rabbit szállító kocsit vagy legalább egy pillantást vetni rá.

A temetkezési hatóság fekete járműje a tömegben elakadva majdnem három óra alatt tudta csak megtenni a pár kilométeres utat a rabbi jesivájától, vallási főiskolájától a temetőig, ahol 1994-ben eltávozott felesége mellé helyezték. A szefárd zsidókat politikai tényezővé tevő, a Sasz pártot alapító, a szegények segélyezésével és iskoláztatásával is törődő rabbi utolsó útján megjelent Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Simon Peresz államelnök is.

Az olykor rasszista és ellentmondásos kijelentéseket tevő, de rendkívüli vallási tekintélynek örvendő főrabbi halálával kapcsolatban együttérzését fejezte ki Mahmúd Abbász palesztin elnök és Dan Shapiro, az Egyesült Államok izraeli nagykövete is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.