Ítélni sem mer az alkotmánybíróság

Egyiptom lesz az új Irán? – tették fel a kérdést az egyiptomi ellenzék tagjai, miután megismerték az alkotmányozó gyűlés által szombaton nyilvánosságra hozott, iszlamista ihletésű alkotmánytervezetet. Vasárnap az alkotmánybíróságon elhalasztották a döntést a szöveg törvényességéről, és minden más munkát is felfüggesztettek, miután az testületnek otthont adó épület előtt Mohamed Murszi elnök több ezer híve tüntetett.

Amint várható volt, a testület konzervatívjai olyan alkotmányt szerkesztettek, amely az iszlám jogrend (saría) fő elveire hivatkozik, s korlátozza a szólásszabadságot és a nők jogait. (A százfőnyi gyűlésben alig tucatnyi keresztény képviselőnek jutott hely, de tiltakozásul ők is távol maradtak a szavazástól.) Mohamed Murszi államfőt azonban kevéssé zavarja az ellenzék félelme, miszerint az új alkotmánytervezet nagy lépés a politikai iszlám felé vezető úton, s a dokumentumot alkalmasnak találta arra, hogy december 15-én népszavazásra tűzzék.

Tüntetés és ellentüntetés előzte meg az alkotmányozó gyűlés sebtében elvégzett munkáját, amelynek legitimitását amúgy is sokan kétségbe vonják Egyiptomban. A Mubarak megdöntésében főszerepet játszó kairói Tahrir téren tízezrek gyűltek össze pénteken, tiltakozván az új alkotmánytervezet és az államfő jogköreit kiszélesítő rendelet ellen. Erre válaszul szombaton Murszi hívei vonultak utcára, éltetve a Muzulmán Testvériség által az államfői székbe juttató elnököt és az új alkotmánytervezetet. A kairói egyetem előtt a zászlókat lengető tömeg azt skandálta, hogy „a nép Isten törvényének alkalmazását akarja”. A demonstrációt a Muzulmán Testvériség szervezte, s a tömeg nagy részét vidékről autóbuszokkal szállították a fővárosba. A megmozdulás hangulatát minősítette úgy az ellenzék, hogy „Teherán költözött a Nílus partjára”.

De a tüntetések és ellentüntetések már nem csupán az utca képét formálják, hanem a politikára is hatással vannak. Vasárnap az egyiptomi legfelsőbb bíróság kénytelen volt elhalasztani ülését, mert az épület előtt Murszi elnök több ezer híve tüntetett. Ebben a hangulatban a testület nem merte vállalni a döntést a parlament felsőházának és az alkotmányozó gyűlésnek a törvényességéről. A legfelsőbb bíróságnak – ha következetes – ki kellett volna mondania, hogy mind az alkotmányozó gyűlés, mind a parlament felsőháza törvénytelenül működik, mindkettőt fel kellene oszlatni. Annyi kurázsi azért volt a testületben, hogy közleményt adjon ki, amely szerint ilyen „pszichikai nyomás” alatt nem tud dolgozni. Ez az egyiptomi igazságszolgáltatás legfeketébb napja – ítélte el az iszlamista tüntetőket a bíróság.

Tüntetők az egyiptomi alkotmánybíróság előtt. Pszichikai nyomás újratöltve
Supporters of Egyptian President Mohamed Mursi rally in front of the Supreme Constitutional Court in Maadi, south of Cairo December 2, 2012. Egypt's Supreme Constitutional Court postponed its work indefinitely on Sunday after a protest by Islamists sympathetic to Mursi outside its headquarters. REUTERS/Amr Abdallah Dalsh (EGYPT - Tags: POLITICS CIVIL UNREST CRIME LAW)

Hasonló dolog történt júniusban, amikor az alkotmánybíróság döntése nyomán a Fegyveres Erők Legfelsőbb Tanácsa feloszlatta a parlament alsóházát. Az alkotmányellenesség oka az volt, hogy a képviselők egyharmadát törvénytelenül választották, s a függetlenek számára fenntartott helyeken is a pártok, főképp a Muzulmán Testvériség jelöltjei jutottak be a törvényhozásba. Ugyanezt a törvénytelenséget kellett volna megállapítania vasárnap a legfelsőbb bíróságnak a felsőház, illetve az alkotmányozó gyűlés vonatkozásában, de a feldühödött tömeg a döntést megakadályozta.

Murszi november 22-én rendeleti úton a saját kezében összpontosította a hatalmat, arra hivatkozva, hogy nem engedheti meg a főleg a régi rezsim kiszolgálóiból álló igazságszolgáltatásnak a demokratikus átmenet hátráltatását. Egyiptomban addig nem rendezhetnek parlamenti választásokat, amíg az új alkotmány hatályba nem lép. Erre a december 15-i népszavazás után kerülhet sor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.