Iszlamisták kerítették hatalmukba Irak harmadik legnagyobb városát

Szükségállapot kihirdetését kérte az iraki parlamenttől Núri al-Maliki miniszterelnök keddi televíziós beszédében a Moszulban kialakult helyzet miatt. A Bagdadtól mintegy 350 kilométerre északra lévő, többségében szunnita muszlimok lakta közel kétmilliós várost – Bagdad és Bászra után Irak harmadik legnagyobbját – keddre virradó éjszaka érte támadás. A feltételezhetően az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIL) nevű szervezethez tartozó fegyveresei Moszul háromnegyed részét ellenőrzésük alá vonták, felgyújtották a tartományi kormányzat épületét, elfoglalták a repülőteret és két tévéadót, és megtámadták a rendőrségi épületeket is. AZ AFP jelentése szerint az iraki hadsereg katonái és a rendőrök fejvesztve, fegyvereiket hátragyva menekültek el. A város közelében lévő börtönből a milicisták 2500, nagyrészt terrorcselekményekért bebörtönzött foglyot engedtek el.

Ninive tartomány fővárosa, Moszul hagyományosan az ország egyik legveszélyesebb körzete, ahhoz az Anbarhoz hasonlóan, ahol a lázadó iszlamista szélsőségesek időről időre háborút folytatnak a bagdadi központi kormányzat ellen. Az ISIL az al-Kaidához köthető mozgalom, amely a szíriai polgárháborúban is aktív. Az egyik legkegyetlenebb a szélsőséges iszlamisták között.

Moszulban a fegyveresek hangosbeszélőn felszólították a szunnita lakosokat, hogy csatlakozzanak a város felszabadításához. Kedden sokan menekülésre fogták, az üzletek zárva voltak, mobiltelefonos felvételek több égő épületet és gépkocsit örökítettek meg.

Irakban idén újra tombol az erőszak, kezd a 2006-2007-es helyzetre hasonlítani, amikor tízezrek vesztették életüket a síita többség és a szunnita kisebbség közötti harcokban. Az ENSZ szerint 2014-ben május végéig csaknem ötezren haltak meg az erőszak következtében.

A ISIL egy évtizede alakult, jelenlegi nevét azonban csak 2013-ban vette fel. Célja szunnita kalifátust létrehozni a történelmi Levante területén Irak nyugati és Szíria keleti területeinek összekapcsolásával. A szervezet korábban elsősorban a szíriai polgárháborúban játszott szerepével hívta fel magára a figyelmet, ám idén erői egy részét Irakba helyezte át. Fegyveresei elfoglalták a Bagdadtól nyugtra lévő Anbar tartománybeli Fallúdzsa városát, és a tartományi székhely, Ramádi egyes részeit is ellenőrzésük alá vonták. Állítólag a milicisták között nagy számban vannak külföldi, főleg európai dzsihadisták is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.