A kormányerők visszafoglalták a mariupoli városházát

A biztonsági erők visszafoglalták a mariupoli városházát, Szlovjanszknál azonban továbbra sem csillapodnak a harcok.

Nem hivatalos értesülések szerint a kora reggeli órákban, egyetlen lövés leadása nélkül foglalták vissza a szakadároktól az ukrán biztonsági erők a mariupoli városházát. A 0629.com.ua helyi hírportál jelentése szerint az épület környékén reggel már munkaruhás emberek bontották a szakadárok által emelt barikádokat, az odahordott gumiabroncsokat pedig teherautókra pakolták. A központban azóta helyreállt a közlekedés. 

Éjjel a városházát megszállva tartó Moszkva-barát szakadárok gumiabroncsokat égettek az épület előtt, emiatt sűrű fekete füst borította be a városközpontot, közben lövések hallatszottak, és megszólaltak a városi szirénák is. Az este folyamán a mariupoli repülőtér melletti laktanya közelében is tűzpárbaj alakult ki, amikor fekete és terepruhás fegyveresek több járművet tűz alá vettek. Azonban helyi jelentések már akkor arról számoltak be, hogy vélhetően terrorellenes hadművelet kezdődött a városban.

Folytatódnak a harcok Szlovjanszknál

Eközben a kelet-ukrajnai megye északi részén, Szlovjanszk környékén reggel is folytatódtak a harcok a terrorellenes művelet erői és a szakadárok között. Dmitro Timcsuk katonapolitikai szakértő, újságíró, az „Információs Ellenállás" nevű szervezet koordinátora arról számolt be, hogy szakadárok egy csoportja megpróbált kitörni a városból, a terrorellenes erők azonban feltartóztatták őket egy ellenőrzőpontnál, és tűzharc bontakozott ki közöttük. Az eddigi jelentések szerint a biztonsági erők tagjai közül senki sem sérült meg, a szakadárok veszteségeiről pedig nem érkezett hír.

Oroszbarát szeparatista egy szlovjanszki ellenőrzőpontnál
Baz Ratner / Reuters
Az ukrán fegyveres erők az éjjel ellentámadást indítottak a városban lévő szakadárok ellen. Folyamatosan ropogtak a gépfegyverek, és két nagy erejű robbanásról is beszámoltak a helyszíni tudósításokban. A TSzN ukrán televízió tudósítása szerint a Szlovjanszkban élők a harcok miatt napok óta félnek kimenni az utcára, sokan a munkahelyükön éjszakáznak, a gyerekeket nem engedik iskolába, de nehezen is tudnának eljutni, hiszen nem járnak a tömegközlekedési eszközök.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter eközben „tiszta fasizmusnak" nevezte a múlt heti odesszai eseményeket, és hangsúlyozta, hogy Oroszország nem engedi a szőnyeg alá söpörni az incidenst.

„Ez már nem egyszerűen a náci bűnösöket éltető jelszavakkal való felvonulás, hanem a fasizmus élő megnyilvánulása" – mondta Lavrov a külügyminisztériumban tartott győzelem napi megemlékezésen. A politikus bírálta Európát is, amely szerinte évek óta szemet huny afelett, hogy a fasiszta ideológiának egyre több híve lesz a kontinensen, sőt, arra sem figyel, hogy az ideológia követőit egyenesen toborozzák.

Odesszában a múlt pénteken az Ukrajna egysége mellett tüntetők és az oroszbarát szakadárok között kitört összecsapások során kigyulladt a szakszervezetek székháza, amelynek következtében több mint negyvenen égtek benn az épületben.

Több ezren menekülnek a Krímből Ukrajna belső területeire

Több mint 7700 ember menekült a Krímből Ukrajna belső területeire amiatt, hogy Oroszország annektálta a félszigetet – közölte szerdán Ljudmila Denyiszova ukrán szociálpolitikai miniszter. Az UNIAN hírügynökség szerint a tárcavezető az 5 Kanal tévécsatornának nyilatkozott erről. Denyiszova elmondta, hogy 7723 menekült érkezett a Krímből – leszámítva az elszakadt területen szolgálatot teljesítő katonákat –, de sokan vannak még, akik nem jelentkeztek a hatóságoknál. A menekültek közül 1862-en nyugdíjasok, akik megérkezésük után már meg is kapták a nyugdíjat. A menekültek egy része – 2111 ember – Kijevben van. Denyiszova szerint már megkezdték a szociális támogatások kiutalását egyebek mellett a rossz anyagi helyzetben lévő, illetve gyerekes családoknak, és a rokkant gyerekeknek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.