"Iskolára ítéltek" egy írástudatlan adócsalót

Az elemi iskolába való beiratkozásra és tanulásra "ítélt" Romániában a jászvásári törvényszék egy 37 éves, illegális ócskavas-kereskedéssel foglalkozó asszonyt, aki az eljárás során írástudatlannak mondta magát, és azt állította: emiatt nem tudta, hogy törvényt sért.
Az esetet ismertető román kereskedelmi televízió, a Pro TV szerint ez az első eset Romániában, amikor valakit "iskolára ítélnek".

Az asszonyt adócsalásban találták bűnösnek: tevékenységével állítólag másfél millió lejes (több mint százmillió forintos) kárt okozott az államnak. A bíróság négy év felfüggesztett börtönre ítélte, kiegészítő büntetésként pedig előírta, hogy járjon iskolába: amennyiben a megszabott feltételeknek nem tesz eleget, büntetését le kell töltenie.

Falujában, a Iasi megyei Ciureában, csak kevesen végeztek nyolc osztályt: a legtöbb felnőtt csak az alsó tagozatot végezte el egy alapítványi iskolában, hogy vezetői engedélyt szerezhessen - számolt be a Pro TV.

Az asszony vonakodik eleget tenni a bíróság által megszabott "büntetésnek", és nem kizárt, hogy a börtönt választja. Arra hivatkozott, hogy a roma közösségben hagyományosan a férfi hozza a döntéseket, és nem hiszi, hogy férje megengedi majd neki, hogy nagyobbik, nyolcéves fia mellé beüljön az iskolapadba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.