galéria megtekintése

Iskolában ölték halomra a gyerekeket

1 komment


Szőcs László

Pesavárban tinédzsereknek ­kellett meghalniuk, mert a tálibok ellen harcoló pakisztáni kormánykatonák gyermekei voltak. A keddi vérengzésben a hat támadót is megölték. A tragédiára alig több mint két hónappal azután került sor, hogy a fejbe lőtt pakisztáni lány, Malala Juszufzaj átve­hette a Nobel-békedíjat.

Az iskolában tartózkodó gyerekek nagy részét evakuálták
Az iskolában tartózkodó gyerekek nagy részét evakuálták
Khaled Abdullah / Reuters

„Sok gyerek a pad alá húzódott. Öljétek meg őket!” – egy 14 éves szemtanú szerint így kiáltott a pesavári katonai iskola hat fegyveres támadójának egyike.

A pakisztáni tálibok kedden ütöttek rajta az afgán határ közelében fekvő hárommil­liós nagyváros katonai iskoláján. Ez volt a válasz arra, hogy a kormányerők tisztogató akciókat folytatnak a régióba, főleg Észak-Vazirisztán tartományban.

 

A tálibok a támadás elején több száz túszt ejtettek, bár a diákok – általában kormánykatonák 10–20 év közötti gyerekei – egy részét sikerült kimenekíteni. Az összesítések szerint a halálos áldozatok száma 140 (nem számítva a hat terroristát, akivel végül kormányerők végeztek), közöttük pedig 132-en gyerekek. Több mint százan megsebesültek. A gyerek többségét közelről agyonlőtték.

A sokkoló terrortámadásra Washingtontól Párizsig rea­gáltak. „Szörnyű, hogy gyerekeket ölnek meg csak azért, mert iskolába járnak” – fogalmazott David Cameron brit miniszterelnök. London korábban a dél-ázsiai térség gyarmattartója volt. Barack Obama amerikai elnök szégyentelen támadásról beszélt. Felemelte szavát Ma­lala Juszufzai, az idei 17 éves Nobel-békedíjas is. Őt 2012-ben az iszlám fundamentalista tálibok azért akarták megölni, mert kiállt a lányok iskoláztatása mellett. Juszufzai, akinek Én vagyok Ma­lala című önéletrajzi kötete magyarul is megjelent, épp a napokban vehette át kitüntetését Oslóban.

Az incidensben 141 ember vesztette életét, köztük 132 gyerek. 
Khaled Abdullah / Reuters

Egy másik, világhíres áldozat, akit a pakisztáni tálibok, a Tehrik-e-Talibán Pakisztán számlájára írnak, Benazir Bhutto egykori pakisztáni miniszterelnök asszony. A szervezet 2010 óta szerepel az amerikai terrorlistán. „A pakisztáni tálibok 2007 óta, több csoport egységesülésével alkotják ezt a szervezetet. Kulturális és szervezeti szempontból is roko­naik az afgán tálibok, az ő embereik is a határvidék medreszéiben (iszlám vallási iskoláiban) radikalizálódtak. Ugyanúgy a pastu népességből toborozzák fegyvereseiket. De a határ másik oldalán tevékenykednek: a pakisztáni tálibok fő ellensége Iszlámábád, maga a pakisztáni állam” – magyarázza Wagner Péter, a térség és az iszlám terrorizmus kuta­tója. Mint mondja, Pakisztán az Egyesült Államokkal szemben sokáig kétkulacsos politikát folytatott.

Támogatta az amerikaiak terrorellenes erőfeszítéseit, de határvidékén el is tűrte ugyanakkor a szélsőségeseket, hagyta elterebélyesedni az al-Kaida terrorszervezettel összefüggésbe hozható talibán mozgalmat. Ugyanakkor a jelenleg is folyó hadművelet keretében Iszlámábád állítása szerint legalább 1800 szélsőségessel végeztek a kormányerők.

Pakisztánban eközben politikai belharcok zajlanak, emlékeztet a The New York Times; ez is adalék a terrortámadás hátteréhez. A Pesavár körüli északnyugati térség erős embere, a krikettjátékosként feltűnt ellenzéki politikus Imran Khan nem ismeri el a 2013-as általános választások eredményét, és viszályt szít a régióban.

Tavaly Nawaz Sharif, aki a terrortámadás hírére most Pesavárba sietett, harmadszor foglalhatta el a a kormányfői széket Dél-Ázsia csaknem kétszázmilliós kulcsországában. A tálibok az Afganisztán 1979-es szovjet megszállásával szembeni ellenállókból váltak az USA ellenségeivé. 2001 őszén látszólag hetek alatt felőrölte őket az amerikai haderő. De a határ mindkét oldalán aktív fegyveres mozgalom ezzel nem tűnt el, és kérdés, mit lép az afganisz­táni ­NATO-kivonulás után.

„A tálibok nagyon-nagyon idegesek, hogy mi következik a kivonulásunk után. Azt hiszem, sokáig el sem hitték, hogy megtesszük. Most megpróbálják rajta tartani a kezüket az afgán tálibokkal folytatott tárgyalásainkon” – hangoztatta Daniel Markey, a New York-i Külkapcsolatok Tanácsának szakértője.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.