Irán lelőtt egy drónt, Amerikát fenyegeti

Az iráni hadsereg bejelentette: az ország keleti részén lelőttek egy pilóta nélküli amerikai repülőgépet, egy drónt. A bejelentésről tudósító állami tévécsatorna, az Al Alam szerint a kémrepülőgépet kis károsodás érte, és azt jelenleg a hadsereg őrzi.

Az iráni hadsereg közlése szerint az RQ-170 típusú pilóta nélküli amerikai repülőgépet az ország keleti részén lőtték le. A bejelentésről tudósító állami tévécsatorna, az Al Alam szerint a kémrepülőgépet kis károsodás érte, jelenleg a hadsereg őrzi. Egy katonai forrás az állami televízióban közölte: légterének megsértésére adott reakció nem fog megállni a határoknál. A forrás részleteket nem közölt.

Irán és a nyugati hatalmak viszonya az elmúlt hetekben mélypontra süllyedt: a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökség legutóbbi, novemberi jelentése szerint Irán atomfegyver előállításán dolgozik. Amikor Nagy-Britannia emiatt szankciók bevezetésén kezdett gondolkodni, iráni fiatalok rohamozták meg az ország teheráni nagykövetségét. Ezután London kiutasította az iráni diplomatákat, és több más európai ország is hazahívta nagykövetét.

Irán továbbra is azt állítja, hogy nukleáris programja polgári célokat szolgál.

Az RQ-170 egyébként az amerikai légierő egyik újgenerációs drónja: amikor Oszama bin Ladent, az al-Kaida vezérét május 2-án likvidálták a pakisztáni Abottabádban, a levegőből egy ilyen pilóta nélküli gép ügyelt a művelettel megbízott amerikai kommandóra. Azon kívül, hogy lopakodó technológiával bír, a drónról amerikai forrásokból más paraméter nem ismert, így ha a mostani bejelentés igaz, Teheránnak nagy hadi trófeára sikerült szert tennie a drón lelövésével. A perzsa ország legutóbb januárban állt elő hasonló bejelentéssel; akkori közlések szerint az iráni légierőnek két amerikai pilóta nélküli kémrepülőgépet sikerült lelőnie, azt is megígérve, hogy közszemlére teszi őket. Ez nem történt meg.

Iránban egyébként a haderőfejlesztés egyik fő vonulatát éppen a pilóta nélküli repülőgépek jelentik. Teherán először három évvel ezelőtt tett bejelentést, hogy felderítési célokra és támadásra drónt épít, amely ezer kilométeres repülési távolságával Izraelt is eléri majd. Ezt Mahmúd Ahmadinezsád elnök 2010 augusztusában leplezte le, azt állítva, a repülőgéptípus „a halál nagykövete” lesz Irán ellenségei számára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.