galéria megtekintése

Irán szerint Aszad nyert

0 komment

Irán szerint a nyugati invenció csak a terroristákat vonzotta Európába, Aszad marad hatalmon.

Bennfentesek úgy vélik, hogy a nyugati stratégia Szíriában visszaüt és az európai biztonságot veszélyezteti a dzsihád visszatérésétől.

Magas rangú iráni tisztviselők a Guardiannek úgy nyilatkoztak, hogy Irán és szövetségese, Baszár el-Aszad nyerték a szíriai háborút. Az amerikai kampány, ami az Aszad-rezsim ellen felkelőket támogatta pedig megbukott.

Teheránban egy interjúsorozatban az iráni külpolitikát formáló vezető alakok azt mondták, hogy a nyugati stratégia Szíriában csak a radikálisokat bátorította, káoszt hozva létre, ami végül visszaütött, az eredeti kormány azonban maradt elöl.

 

Nyertünk Szíriában. – mondta Aledin Böruzsadeja, az iráni parlament nemzetbiztonsági és külpolitikai bizottsági elnöke – Az Aszad-kormány marad, az amerikaiak vesztettek.

Haszán al-Nouri ellenzéki politikus plakátjait ragasztják Szíriában
Omar Sanadiki / Reuters

Az al-Kaidához köthető terrorizmus és a szunnita arab országok által támogatott egyének jelentik a legnagyobb fenyegetettséget a szír lakosság számára – mondta Böruzsadeja. Hamarosan visszatérhetnek az Amerikából és Angliából Szíriába érkezett katonák. Európa jövőbeli biztonsága miatt aggódunk – tette hozzá.

Amír Mohebbian, egy konzervatív stratéga, kormánytanácsadó így nyilatkozott: „Könnyen megnyertük a játszmát Szíriában. Az amerikaiak nem értik Szíriát. Az amerikaiak Aszadot akarják letenni hatalmából és helyettesíteni őt, de milyen más alternatíva lenne? Mindössze annyit tettek, hogy a radikális csoportokat bátorították és kevésbé biztonságossá tették a határokat. Elfogadjuk, hogy Szíriának változásra van szüksége, de ezt csak fokozatosan lehet.
Máskülönben totális káosz lesz.

A siíta Irán Aszad legfőbb támogatója a térségben, állítólag már dollár milliárdokat küldött, hogy támogassa a rendszert mióta az első zendülések 2011 márciusa óta kitörtek.

Nyugati elemzők szerint Irán elkötelezett egy régió nagyságú harcban, ami Szíria határain túl terjedne, az öböl államok – különösképp Szaúd-Arábia részvételével.

Teheránnak így nyilvánvaló érdeke, hogy kinyilvánítsa az alavita szír rendszer győzelmét, ami ellen a szunnita lázadók küzdenek – állítják nyugati elemzők. Iráni hivatalnokok és helyi szakértők azonban tagadják , hogy A siíta országnak ilyen motivációi lennének.

Madzsid Takt-Ráfándzsái, az iráni külügyminiszter helyettese, azt mondta, hogy a legfontosabb dolog az, hogy elfogadják a felkelés bukását és hogy helyreállítsák a békét Szíriában a júniusi választások előtt.

A szélsőségeket és felfordulásokat Szíriában szigorúan kell kezelnie a nemzetközi erőknek. A szélsőséges erők oldalán álló országoknak abba kéne hagyni a kormányellenes csoportok támogatását – mondta Takt-Ráfándzsái – Iránnak jó kapcsolatai vannak a szír kormányzattal , ugyan ez nem azt jelenti hogy hallgatnának ránk. A miniszter helyettes tagadta, hogy Irán fegyverekkel támogatta volna és a Forradalmi Gárda harcosaival segítette volna Aszadot a lázadók legyőzésében, ahogy a nyugati hírügynökségek mondják. „Irán diplomáciailag van jelen, nincs szükségünk a szíriai kormányt felfegyverezni" – tette hozzá.

Az elmúlt hetekben a lázadók visszavonultak Homszból, az úgy nevezett forradalmi központból, amiből néhány nyugati politikus és kommentátor is arra következtetett, hogy Aszad már nyert.

Szerintem az amerikaiak nagy hibát követtek el Szíriában és ezt tudják, habár sose ismernék be – mondta Mohamed Marandi, egy teheráni egyetemi professzor. Ha elfogadták volna az Annan-tervet 2012-ben, mindezt elkerülhettük volna. A terv szerint az országban tűzszünetet vezettek volna be, ami során maradt volna Aszad a helyén, és nemzetközileg ellenőrzött választásokat tartottak volna.

Irán őszintén hitte, hogy nem volt más választás, csak az Aszad kormány támogatása. Bármi más Szíria összeomlását eredményezte volna és a szélsőségesek kezére adta volna az országot – mondta a professzor.

A halottak számát több mint 150 ezerre becsülik és legalább kilenc millióan váltak földönfutóvá Szíriában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.