Irak-dosszié: Blair csak legyintett a tanácsadóira
Mint az várható volt, pénteken több száz tüntető fogadta Westminsterben a hazugságára utaló szójátékkal „Bliar”-nek nevezett volt miniszterelnököt az iraki háborúban való brit részvétellel foglalkozó vizsgálat alighanem legizgalmasabb napján. A protestálók „véresre” festett kezekkel, koporsókkal és bilincsekkel jelezték, mit gondolnak a 2007-ben visszavonult munkáspárti vezetőről, aki azóta nem túl sok eredményt felmutató közel-keleti különmegbízottként, saját alapítványa szellemi irányítójaként és busásan megfizetett előadóként tölti napjait. A demonstrációhoz csatlakoztak az iraki háborúban elesett katonák (számuk 179-et tesz ki) hozzátartozói is, azon a 22 családon kívül, akik viszont magában a kietlen II. Erzsébet Konferenciaközpontban követhették a Sir John Chilcot korábbi magas rangú köztisztviselőről elnevezett vizsgálatot.
Senki nem várta Tony Blairtől, hogy drámaian más válaszokat ad a szakértők által feltett kérdésekre, mint az előző meghallgatások során. Megfigyelők arra számítottak, hogy ha nem is ismeri be a háború elindításával kapcsolatban elkövetett hibáit, a tömegpusztító fegyverek bevethetőségének 45 perces „legendáját”, visszafogottságot, sőt megbánást fog tanúsítani. Ebben nem is csalódhattak, a tapasztalt politikus őszintének és segítőkésznek látszott.
Cáfolta, hogy 2002-es találkozása során George W. Bush-sal annak crawfordi farmján ígéretet tett volna, hogy az Egyesült Királyság mindenképpen csatlakozik egy az Egyesült Államok által vezetett Irak-ellenes koalícióhoz. Bush elnök tudomásul vette volna, ha a szigetország nem vett volna részt ENSZ határozat híján az invázióban. Nagy-Britannia iraki politikájában a 2001. szeptember 11-i amerikai terrorista atrocitások jelentették a fordulatot. Szaddám Huszein addig is bizonytalansági tényezőnek számított, ettől kezdve a kockázat mértéke megváltozott. Tony Blair visszautasította a feltételezést, hogy akkor is helyesnek tartotta volna a rendszerváltást Irakban, ha kiderült volna a valóság a tömegpusztító fegyverekről. A hatórás kérdezősködés során az ex-kormányfő „gonosznak” és „elvetemültnek” nevezte Szaddámot.
Tony Blair tudta, hogy az Irak ellen indítandó háború „hátrányos következményekkel” járhat a muzulmán és az arab világgal folytatott kapcsolatok terén, mégis úgy érezte, a kialakult helyzet tarthatatlan. A vizsgálat során meghallgatott jogászok és diplomaták elmondása szerint ők felhívták a figyelmet arra, hogy ENSZ határozat nélkül törvénytelen a háború, de a miniszterelnök felülbírálta őket. Blair most önkritikusan beismerte, nem szentelt elég figyelmet az iraki dosszié megállapításainak, de személyesen nem kételkedett a tömegpusztító fegyverek meglétében. Megítélése szerint Franciaország és Oroszország soha nem szavazta volna meg a háborút legalizáló ENSZ határozatot. Mai szemmel az is helyesebb lett volna, ha a katonai jellegű dokumentumokat a politikusok nem „fényezték volna be”, hanem magukat a titkosszolgálati megfigyeléseket hozták volna nyilvánosságra.
A meghallgatás visszhangja lényeges Tony Blair számára, aki valószínűleg az iraki háborúban játszott ellentmondásos szerepe miatt nem kapta meg az Európai Unió első állandó elnökének tisztségét. Hosszú távon ezen múlhat politikai hagyatéka, míg rövid távon a közvélemény megítélésétől függ, mennyire vonja be a Munkáspárt a május 6-ra valószínűsített parlamenti választást megelőző kampányba.
