Ipari kémkedést is folytat az NSA

Erről Edward Snowden beszélt abban az első televíziós interjúban, amelyet Oroszországba menekülése óta adott.

Edward Snowden szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) ipari kémkedést is folytat. Az NSA titkos adatgyűjtő programjait leleplező informatikus erről az Oroszországba menekülése óta adott első televíziós interjúban beszélt. A beszélgetésből az ARD német közszolgálati televízió sugároz összeállítást vasárnap este. „Amennyiben például a Siemens rendelkezik az Egyesült Államok nemzeti érdekei szempontjából hasznos információkkal, akkor az NSA megszerzi ezeket, abban az esetben is, ha az adatoknak semmi közük a nemzetbiztonsághoz” - mondta Edward Snowden az ARD honlapján közölt interjúrészlet szerint.

Az NSA volt szerződéses munkatársa elmondta, hogy már nincsenek a birtokában az ügynökség tevékenységét leleplező dokumentumok. Az iratokat mind átadta kiválasztott újságíróknak, és nem befolyásolja, hogy mit hoznak nyilvánosságra az anyagból. Snowden az interjúban kizárta, hogy visszatér hazájába. Kiemelte, hogy a buzzfeed.com amerikai hírportálon megjelent egy beszámoló, amelyben név nélkül nyilatkozó alkalmazottak a Pentagonból és az NSA-tól azt fejtegették, hogy a legszívesebben megölnék. Azt nem tudja, hogy mihez kezd majd, amikor lejár az oroszországi tartózkodási engedélye.

Snowden tavaly májusban szivárogtatott ki szigorúan titkos dokumentumokat az NSA-tól. Ezért az Egyesült Államokban bíróság elé akarják állítani. Az informatikus augusztusban egy évre menedékjogot kapott Oroszországban. Az első televíziós interjút december végén adta. Összesen hat órányi beszélgetést rögzítettek, ebből az ARD egy 30 perces összeállítást sugároz vasárnap késő este. Az anyagból dokumentumfilm is készül.

Az interjút az ARD-csoporthoz tartozó NDR regionális televízió munkatársa, Hubert Seipel készítette, aki fél éve vette fel a kapcsolatot Snowden környezetével. Kétszer találkozott az informatikussal Moszkvában. A találkozókat titkosan, nagy elővigyázatossággal szervezték. A riporter elmondta: Snowden valószínűleg azért vállalta, hogy interjút ad egy német televíziónak, mert miután kiderült, hogy az NSA Angela Merkel kancellár mobiltelefonját is megfigyelte, Németországban "megszemélyesedett" az NSA-botrány.

Seipel benyomása szerint az informatikus céltudatos, konok és idealista. Történetében az a leginkább magával ragadó, hogy a következményekkel nem számolva szembeszáll a világ legerősebb hatalmának titkosszolgálatával, amelynek ő is a munkatársa volt, mert a politikai meggyőződése az diktálja, hogy "ez így nem mehet tovább" - mondta az NDR riportere.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.