„Bilincses iskolákban senki sem érzi jól magát”

Félelemgyűjtő (Zber strachu) néven internetes portált nyitott a Szlovákiai Pedagóguskamara (SKU), ahová az érintettek feltölthetik azokat a jogsérelmeiket és egyéb visszaéléseket, amelyeket a feletteseik vagy az oktatási intézmény fenntartói követtek el velük szemben.

Az oldal ötletgazdája Mária Barancová, a független szakmai civil szervezet elnöke volt, aki érdeklődésünkre elmondta: elsősorban a továbbképzéseken és különböző tanfolyamokon rémtörténetbe illő esetekről számoltak be kollégái, emiatt egyre inkább a félelem légkörében kénytelenek dolgozni.

Bilincses iskolákban senki sem érzi jól magát, mert csak szabad, a kötelességeiket és a jogaikat egyaránt tudatosító pedagógusok képesek kreatív, kellő tudással felvértezett, ezáltal az életben boldoguló fiatalokat nevelni. A most indított portál révén is szeretnénk mielőbb kiseprűzni oktatási intézményeinkből a megfélemlítés és a megaláztatás légkörét. Ide mindenki feltöltheti a sérelmeit, s mindazokat a kedvezőtlen jelenségeket, amelyek nehezítik vagy gátolják a nevelőmunkáját. Portálunkat remélhetően az oktatási tárca illetékesei is figyelemmel kísérik. Egyúttal javasoljuk a kormánynak, hogy mielőbb hozza létre az oktatásügyi ombudsman státusát, aki indokolt esetben kezdeményezhetné a szükséges jogorvoslatokat – közölte a szakmai szervezet elnöke.

www.zberstrachu.sk portálon az elmúlt hónapok országos feltűnést kiváltó esetei olvashatók. Még külföldön is nagy visszhangot váltott ki a kelet-szlovákiai Szentmihályfalván (Sarisské Michalany), az általános iskolában érvényesített szegregáció, amelyről még a New York Times is helyszíni riportban számolt be.

Mária Cvancingerová igazgatónőt a járásbíróság elmarasztalta, mert külön, párhuzamos osztályokba sorolta be a roma, illetve a fehér bőrű tanulókat. Ezután a helyi polgármester leváltotta, és a helyére Jaroslav Vrastiakot nevezte ki. A pedagógus első lépésként érvényesítette az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód alkotmányos elvét.

Az elbocsátott igazgatónő azonban fellebbezett a menesztése miatt, és az illetékes másodfokú bíróságon jogerősen nyert. A testület indoklása szerint a polgármester nem tüntette fel az elbocsátás okát, ami törvénytelen. Jelenleg két igazgatója van az iskolának, ugyanis Jaroslav Vrastiak nem hajlandó lemondani.

A közeli Szobráncon a tanítónők unták meg a helyi alapiskola igazgatójának basáskodását, aki – vallomásuk szerint – évek óta csak azoknak adott prémiumot, akik az összeg felét készpénzben a zsebébe csúsztatták. Bejelentésüket a rendőrség vizsgálja.

A Pozsonyhoz tartozó Oroszváron (Rusovce) az igazgatónő azonnali hatállyal elbocsátotta a tornatanárt, aki arra hívta fel a rendőrség figyelmét, hogy olyan cég kapott megbízást az épület tatarozására, amely a megrendelés napján hivatalosan még nem is létezett, csupán néhány nappal később jegyezték be. A tulajdonos viszont az igazgatónő rokona.

A Nyitrához közeli Berencsen az ottani általános iskola igazgatónője a férjét tüntette fel pedellusként, a munkáját viszont a diákokkal végeztette el, ezen kívül fiúknak adta ki az épület szolgálati lakását, a szükséges karbantartásért pedig egy helyi vállalkozónak fizetett a helyi önkormányzat. Több pedagógus arról számolt be, hogy ha bírálni merészelték az igazgatót vagy a helyettesét, akkor megfenyegették őket, hogy ha így viselkednek, akkor rövidesen az utcára kerülnek.

Pozsonyban az egyik igazgató közölte a renitens kollégájával, hogy legalább ötven munkanélküli tanítót tud azonnal felvenni a helyére. Máshol fizetetlen helyettesítések garmadájával büntették azokat, akik bírálni merészelték az iskola vezetését.

Lapunk megkeresésére Miroslav Sopko úgy vélekedett, hogy a nyilvánosságra került esetek csupán a jéghegy csúcsát jelentik. Elszomorítóak ezek a beszámolók, de talán bátorítják mindazokat, akiknek a sorsát, munkáját hasonló gondok keserítik meg. Minél többen panaszolják el megpróbáltatásaikat, annál nagyobb az esélye az iskolai légkör megtisztításának – hangsúlyozta az SKU egyik alelnöke és szóvivője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.