galéria megtekintése

Inkább csak kínosan hallgatnak Orbánról

27 komment


Pócs Balázs

Tessék! – mondja udvarias mosollyal Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) német frakcióvezetője, amikor néhány kérdést szeretnék feltenni neki. Majd meghallja, hogy a magyarországi helyzet érdekel, és mindössze annyit válaszol: Orbánnal rendszeresen egyeztetnek, és a magyar gazdaság sikere jelképértékű. Mást hozzáfűzni nem kíván.

Ez a mosolygós szűkszavúság jellemzi az EPP frakcióvezetőségének budapesti ülését. Az ötcsillagos belvárosi szállodában megrendezett tanácskozást hűvös, légkondicionált unalom lengi körül (a két téma az adóügyek és az adatvédelem), s ha valaki arra számított, hogy az Orbán-kormány körüli viták felpezsdítik a rendezvényt, csalódnia kell. Pedig a legutóbbi néppárti ülésekről kiszivárgott hírek a Fidesszel szembeni növekvő elégedetlenségről, éles bírálatokról, sőt, a kizárás lehetőségéről szóltak, ám mindennek most nyoma sincs.

John Biesmans, az Európai Néppárt  főtitkárhelyettese (jobbra) Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel és Francoise Grossetete néppárti alelnökkel. Egyre többen elégedetlenek
John Biesmans, az Európai Néppárt főtitkárhelyettese (jobbra) Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel és Francoise Grossetete néppárti alelnökkel. Egyre többen elégedetlenek
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Udvarias, de határozott nemmel utasítja el a nyilatkozatot a legszigorúbb kritikusok egyikeként számon tartott Frank Engel luxemburgi képviselő is. Nem, Budapesten nem akar vitát provokálni. Hasonló tartózkodást mutat a frakcióvezetőség legtöbb tagja; a találkozó hivatalos témáiról szívesen beszélnek, sőt, egyikük felajánlja, hogy az uniós politikusok oroszországi kitiltását is örömmel kommentálja. Bármi mást? Nem.

 

Aki mégis nyilatkozik, elsősorban a halálbüntetést hozza szóba: ez az ügy lezártnak tűnik, volt konfliktus, nincs konfliktus. Ezt bizonygatta maga Orbán Viktor miniszterelnök is, aki munkareggelin látta vendégül Manfred Webert, hogy elújságolhassa: esze ágában sincs bevezetni a halálbüntetést. A frakcióvezető hálásan megköszönte az ügy tisztázását.

Gahler szerint a politikai döntés számít
Gahler szerint a politikai döntés számít
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– A halálbüntetés a rossz irányba tett lépés, és ellentétes a Néppárt értékeivel. De Orbán kijelentette, hogy nem foglalkozik tovább a témával – magyarázza a szálloda hűvösében Michael Gahler német EP-képviselő. Ő 1990 óta követi figyelemmel a magyarországi eseményeket, és mély benyomást tesz rá, hogy „Viktor nem kerüli ki a vitákat". Gahler viszont mintha kerülné a rázós ügyeket: a bevándorlásról annyit jegyez meg, hogy erről „legitim vita” folyik Magyarországon, ahol amúgy is sok a menekült. – Sok mindenről lehet kemény és vitatható módon egyeztetni, az számít, hogy a végén milyen politikai döntés születik – közli.

Hasonló óvatossággal lavírozik az olasz Elisabetta Gardini. Néhány képviselő és néhány tagállam valóban megfogalmaz kritikákat, ismeri el, de hát Olaszország baráti kapcsolatokat ápol a magyarokkal.

– Európaiként természetesen nem tudjuk elképzelni a halálbüntetés bevezetését

– utal Gardini is a „megoldott” kategóriába átsorolt ügyre. Szerint a sok félretájékoztatás is nehezíti a helyzetet. No meg a politikai korrektség, amely miatt nem lehet őszintén beszélni olyan, minden európait aggasztó témákról, mint például a bevándorlás.

– Voltak ugyan képviselők, köztük Frank Engel, akik meglebegtették a Fidesz kizárásának lehetőségét, ám ezt a kérdést el lehet felejteni. Talán sokan szeretnék, ha sikerülne az Európai Néppárt egységét megbontani, de a Fidesznek a Néppárton belül van a helye, és a Néppártnak is szüksége van a Fideszre – hangsúlyozza Pelczné Gáll Ildikó képviselő. Magától értetődőnek tekinti, hogy az EU elveivel ellentétes törvényeket nem lehet hozni, és különben is, a halálbüntetés témája nincs is napirenden. Orbán beszélt róla, „se több, se kevesebb”. Ami pedig a migrációt illeti, az ezzel kapcsolatos uniós politika nem jó.

– A válasz, amelyet az Európai Bizottság adott, édeskevés.

Ha ennyit dolgoznak a pénzükért, akkor az nem megfelelő – véli.

Gyürk András és Deutsch Tamás. Se több, se kevesebb
Gyürk András és Deutsch Tamás a budapesti ülésen. Se több, se kevesebb
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Markáns véleményt csak egy név nélkül nyilatkozó EP-képviselő mer mondani. A Néppárton belül igenis egyre többen elégedetlenek a Fidesz-kormánnyal, és ezt az ügyet előbb-utóbb meg kell oldani.

Fanyar mosollyal teszi hozzá: Orbán Viktor gondoskodik majd róla, hogy a kérdés ne kerüljön le a napirendről.

Legfeljebb ideiglenesen. Mint most, Budapesten.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.