Hússzal kell osztani a résztvevők számát

A szlovák publicista, Peter Morvay helyszíni tudósításban számolt be a budapesti, kormány melletti tüntetésről, melyen sok felvidéki is részt vett. Az egymilliós létszám azonban szerinte túlzó, és érdemes elosztani azt.

Északi szomszédainknál vasárnap nem jelenik meg nyomtatott lap, ezért a budapesti békemenettel kapcsolatos kommentárok hétfőre várhatóak. A mai szlovákiai internetes portálok jórészt a hazai és a külföldi hírügynökségi anyagokra támaszkodva, tényszerűen számolnak be az eseményről.

A tömeg az Alkotmány utcán keresztül érkezett meg a Kossuth térre. Az út maga volt a cél
Békemenet

Kivételt a pozsonyi Sme napilap internetes portálja képez, amelyen Peter Morvay helyszíni tudósítása olvasható. A neves szlovák publicista szerint a magyarok az utóbbi időben egyre többször tüntetnek, de a résztvevők hivatalosan megadott számát ajánlatos mindig osztani. Az ellenzéki megmozdulásoknál szerinte hárommal meg öttel, a szombatit pedig legalább hússzal.

- A szervezők ugyan egymillió támogatóról beszéltek, de a számuk talán a százezret sem érte el, habár kétségtelenül többen voltak, mint január 2-án az Opera előtti demonstráción - vélekedett a helyszíni szemle alapján a szerző. Aki a továbbiakban a szombati menet fő szervezőit mutatja be  - Mindannyian Orbán Viktor támogatói, de ideológiájuk alapján inkább a szélsősojobbhoz tartoznak. Bencsik András, a szélsőséges Demokrata főszerkesztője, a félkatonai Magyar Gárda egyik alapítója volt, Bayer Zsolt publicista antiszemita megnyilvánulásai révén híresült el, Széles Gábor pedig azoknak a médiumoknak a tulajdonosa, amelyekben az előző személy rendszeresen publikál - jellemzi őket a szlovák olvasóknak.

Peter Morvay elsősorban arra hívja fel a figyelmet, hogy a résztvevők leginkább Trianonhoz hasonlították az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselőinek azokat a bírálatait, amelyeket a jelenlegi magyar kormánynak címeztek. - Demokraták vagyunk, de magyar értékrend szerintiek, soha nem leszünk a nyugatiak gyarmata – jelentették ki többen is - számol be a szerző, aki felfigyelt arra is, hogy határon túli magyarok, köztük dunaszerdahelyiek is ott voltak a menetben, "A Felvidék köszöni a kettős állampolgárságot és az új alaptörvényt!" transzparenst magasra tartva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.