Hubei kapcsolatot keresett és talált is Budapesten

Közel hatvanfős delegáció kíséretében látogatott Magyarországra a gazdaságilag egyik legjelentősebb kínai tartomány politikai vezetése. Hubei képviselői gazdasági, illetve baráti kapcsolatokat kerestek és találtak Budapesten.

Közel hatvanfős delegáció kíséretében a napokban Magyarországra látogatott a kínai Hubei tartomány pártfőtitkára, Li Hongzhong, valamint több tartományi város polgármestere és külügyi vezetője. Hubei közel kétszázezer négyzetkilométernyi területen helyezkedik el Kína középső részén, a lakossága meghaladja a hatvanmillió főt; a gazdasági világválság ellenére pedig az elmúlt években folyamatosan két számjegyű gazdasági növekedést produkáltak. Ebben a tartományban, Wuhan városában van többek között annak a Dongfeng nevű autóipari vállalatnak a központja, amely az ágazati hírek szerint a francia Peugeot új többségi tulajdonosa lesz. Wuhan képviselője is tagja volt a delegációnak, a látogatás során együttműködési megállapodást írtak alá Győr-Moson-Sopron megyével.

A kínai látogatás egyik kiemelt eseménye volt a Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület által szervezett programsorozat, amelynek részeként a Hubei-Magyar Üzleti Fórumon a magyar cégeknek lehetőse nyílt kínai partnerekre találni. Utóbbi rendezvény házigazdája Wang Hongliang, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetségének gazdasági tanácsnoka, valamint Oláh Lajos, a Nagy Fal Egyesület elnöke, DK-s országgyűlési képviselő voltak. A szintén megrendezésre került Hubei-Magyar gazdasági és kereskedelmi konferencián már szerződések aláírására is sor került; ez utóbbi eseményen Ujhelyi István, a Parlament szocialista alelnöke is beszédet mondott a magyar állam képviselőjeként.

A kínai pártfőtitkár magyarországi látogatása alkalmából további programokra is sor került, így Li Hongzhong ellátogatott például a főváros XV. kerületében lévő Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába, ahol két interaktív táblát adományozott az intézménynek, de a delegáció meglátogatta a magyar Parlament épületét is, ahol szintén Oláh Lajos és Ujhelyi István látták vendégül az ázsiai politikusokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.