galéria megtekintése

Hosszú távra tervez a VMSZ

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 10. számában
jelent meg.

Fehér Rózsa
Népszabadság

Első koalíciós megbeszélését a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ) tartotta meg a kormányalakítással megbízott Szerb Haladó Párt (SZHP). Alekszandar Vucsics pártelnök elmondása szerint az SZHP-ben egyedül ezzel a párttal kapcsolatosan nem volt vita.

Pásztor István, a VMSZ elnöke úgy nyilatkozott: azt, hogy velük kezdtek el a haladók tárgyalni, a VMSZ és a vajdasági magyar közösség iránti elismerés jeleként kell értékelni.

Csak az számít, hogy az általunk megfogalmazott célkitűzések megvalósulhassanak - mondja Pásztor

– A tárgyalások még csak elkezdődtek, a hét végéig még találkozni fog a két párt. Egyetértettünk abban, hogy nem lehet tovább halogatni a költségvetési és strukturális problémák megoldását, a nyugdíjrendszer és a közszféra reformját, az egész társadalom átalakítását – mondta el érdeklődésünkre Pásztor.

 

A VMSZ elnöke szerint ezen a megbeszélésen elsősorban helyzetértékelést tartottak a két párt képviselői, és mivel ezen a téren nagyjából megegyeznek az álláspontok, a VMSZ választási programjának céljai is bekerülhetnek a kormányprogramba. A VMSZ tárgyalási platformját a hét végéig tekinti át az SZHP, ezután ülnek ismét asztalhoz a tárgyaló felek.

Csak a VMSZ - mondják a szerb választási győztesek (Pásztor István a Hősök terén)
Csak a VMSZ - mondják a szerb választási győztesek (Pásztor István a Hősök terén)
M. Schmidt János / Népszabadság

– Most is elmondtuk: nem kérünk miniszterelnök-helyettesi vagy miniszteri megbízatást, de igényt tartunk államtitkári pozíciókra és különböző nagy cégeknek, állami intézményeknek és alapoknak a vezetésére vagy azokon belüli magas tisztségekre. Továbbra is elsősorban helyi és regionális szinten kívánunk aktívak lenni, és hosszú távra tervezünk. Továbbra sem érdekel bennünket, hogy ki lesz még tagja ennek a koalíciónak, mert csak az számít, hogy az általunk megfogalmazott célkitűzések megvalósulhassanak – tette hozzá Pásztor.

A vajdasági képviselő-testület elnöke úgy véli, ha a VMSZ köztársasági szinten koalícióra lép az SZHP-vel, akkor nem kell felrúgnia a Demokrata Párttal alkotott tartományi koalíciót, mert egy rendkívüli tartományi választás nem oldaná meg automatikusan a Vajdaság finanszírozásának és hatáskörének függőben lévő kérdését.

A VMSZ elnöke a magyarországi választásokról szólva azt is elmondta: a vajdasági magyarok közül rengetegen éltek azzal a lehetőséggel, hogy először vehetnek részt a magyarországi parlamenti választáson, és túlnyomó többségük a Fideszre voksolt.

A háttérben Alekszandar Vucsics portréja Belgrádban, még a választások előtt. Megkezdte az egyeztetéseket
A háttérben Alekszandar Vucsics portréja Belgrádban, még a választások előtt. Megkezdte az egyeztetéseket
Marko Djurica / Reuters

– Örülök a folytatásnak, mert a három és fél évvel ezelőtt elindított programok közös erővel folytatódhatnak, és megvalósulhatnak azok is, amelyekről a hazai választási kampányban beszéltünk. A gazdaság élénkítése és a térségfejlesztés, valamint az egészségügyi és szociális programok megvalósítása vált számunkra is realitássá ezzel a választási eredménnyel – jegyezte meg a pártelnök.

Vucsics és munkatársai tegnap Ivica Dacsics szocialistáival ültek asztalhoz, és a héten a Borisz Tadics vezette Új Demokrata Párttal is tárgyalnak még. Vucsics ígérete szerint a legfeljebb 19 miniszterrel működő új kormány április 25-ig megalakul.

A képviselőház június végéig elfogad minden fontos reformtörvényt. A lakosságot nehéz és fájdalmas reformok végrehajtására készítik fel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.