galéria megtekintése

Hosszú harc a rettenetes amőbával

0 komment


Szőcs László

Három fázisban készül az amerikai kormány az Iszlám Állam felszámolására – írta a hétfői The New York Times.

Az elsőben – amely már most is zajlik havi mintegy 150 légi csapással – Észak- és Nyugat-Irakban szorítják vissza a szunnita dzsihadistákat az etnikai és vallási kisebbségek, valamint az amerikai érdekeltségek védelmében.

Egy kurd katona gránátvetővwel egy Moszul melletti településnél. A második szakasz
Egy kurd katona gránátvetővel egy Moszul melletti településnél. A második szakasz
Ahmed Jadallah / Reuters

A második szakasz fókuszában az iraki hadsereg, a kurd pesmerga harcosok, valamint esetlegesen a szunnita törzsek felfegyverzése áll. E fázis hamarosan elkezdődhet, az új iraki kormány megalakulása után. Végül a harmadik és egyben a nemcsak katonailag, de politikailag is legkényesebb szakasz a leghosszabb is: a Pentagon legalább hároméves időtartamra tervezi az Iszlám Állam (IS) állásainak felszámolását Szíriában.

A lap vezető amerikai illetékesekre hivatkozva közölte a részleteket, amelyek visszaköszönhetnek Barack Obama szerdai beszédében; az elnök e témában készül az amerikaiakhoz szólni. Obama kedden a kongresszus támogatását akarja megnyerni magának, de már a hét végén világossá tette: „Nem az iraki háború megfelelőjéről van szó... Hanem azokhoz a terrorizmusellenes kampányokhoz ha­sonló, amelyeket következetesen vezettünk az elmúlt öt-hét évben." Nem vetnek be szárazföldön harcoló amerikai csapatokat.

 

Mégis – merül fel a kérdés –, mi tarthat hosszú évekig, sőt a hírek szerint 2017 januárja utánra, azaz már a Fehér Ház következő lakója mandátumára átnyúlóan egy akármilyen jól felszerelt, de húszezer fős irreguláris „szabadcsapat" felszámolásában? Különösen, hogy nemcsak a walesi ­NATO-csúcson az USA által toborzott tíz ország (a „magkoalíció"), de hétfői hír szerint az Arab Liga is felsorakozott a brutalitásában még az al-Kaidán is túltevő szervezet kiirtása mellett. Nabil el-Arabi, a szervezet főtitkára „átfogó konfrontációra" szólította fel a tagországokat a „rákkeltő terroristacsoportokkal" szemben. Más kérdés, hogy ezt mennyire követik majd hathatós lépések.

– Amőbaszerű, amorf képződ­ményről van szó az Iszlám Állam ese­tében, amelynek folyton változik az állománya, és be van ágyazódva a lakosságba, mint Afganisztánban az al-Kaida – állítja Kovács Gyula nyugalmazott alezredes, a Magyar Hadtudományi Társaság szakértője. Mint mondja, egy háború azzal kezdődik, hogy a célkijelölők kijelölik a megsemmisítendő célpontokat, ám az Iszlám ­Állam esetében ezek nem egyértelműek, nem látszanak. Ráadásul – teszi hozzá a katonai szakértő – a szervezet titkos és kifinomult finanszírozási háttérrel rendelkezik. „Nem is a 20 vagy akár 50 ezer ember ellen kellene főleg harcolni, hanem a támogatóikkal szemben. Ők viszont szemtől szemben lehet, hogy épp ellenkező módon, »barátként« viselkednek".

Mindamellett az amerikaiak visszafogottan optimisták. „Megvan rá a képességünk, hogy felszámoljuk az Iszlám Államot. Lehet, hogy egy évig, lehet, hogy kettőig, háromig is eltart. De elkötelezettek vagyunk abban, hogy be kell következnie", hangoztatta John Kerry amerikai külügyminiszter a múlt heti NATO-csúcson. Mint állította, nem „feltartóztatási politikát" folytatnak a dzsihadisták ellen: „Ha bárhol és valamennyire is érintetlenek maradnak, akkor olyan rákot hagyunk hátra, amely végül kísérteni fog bennünket."

Nikábot viselő nők Moszulban, ahol júniusban kezdetét vette az IS offenzívája. A támogatók ellen kellene felvenni a küzdelmet
Nikábot viselő nők Moszulban, ahol júniusban kezdetét vette az IS offenzívája. A támogatók ellen kellene felvenni a küzdelmet
STRINGER / Reuters

Ausztrália nem NATO-tagállam, de része a „magkoalíciónak", s légiereje szerepet vállalhat a csapásokban. Külügyminisztere, Julie Bishop mégis azt mondta: lehetetlen feladat az Iszlám Állam teljes felszámolása. „Megsemmisítettük-e az al-Kaidát?", kérdezett vissza a canberrai diplomácia irányítója az ausztrál sajtónak nyilatkozva. Mint mondta, még a hónap folyamán az ENSZ-ben is felvetődik az Iszlám Állam finanszírozásával, toborzótevékenységével, a közösségi médiában folytatott kampányaival szembeni fellépés.

Eközben szűzbeszédében Zeid Raad al-Huszein, az ENSZ új em­beri jogi főbiztosa azt mondta: „kíméletlen, aljassággal áthatott vérözön" lenne csak abból, ha az Iszlám Állam ­valóban államot tudna létrehozni. A jordán herceg így is „vágóhídnak" nevezte Szíriát, az Iszlám Államot pedig olyan szervezetnek, amely „csak megsemmisülést hoz muzulmánoknak, keresztényeknek, zsidóknak és másoknak, végső soron az emberiség mindazon részének, amely másképp gondolkozik, mint ők."

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.