Basescu útmutatásai

Visszhangzik a hétfői román sajtó Traian Basescu vasárnapi allűrjétől. Az államfő elvben csak alkalmi beszélgetőparnerként vett volna részt a kormány ülésén, ám magához ragadta a szót, és gyakorlatilag minden tárcával kapcsolatban adott néhány "jó tanácsot". Feleslegesek a filozófusok - hangzott ezek egyike.

Traian Basescu román államfő a kormány ülésén minden minisztert ellátott "személyes útmutatásaival", kiváltva ezzel több tárcavezető rosszallását. Felülbírálta például a Román Nemzeti Bank (BNR) korábbi, szerinte túlságosan is derülátó előrejelzését a rövid távú fellendülésről, megállapítva, hogy a bruttó nemzeti össztermék az év második harmadában is csökkenni fog. Az országnak recesszióra kell felkészülnie - hangsúlyozta az elnök.

Azt javasolta a kormánynak, hogy augusztusig hagyjon jóvá egy újabb, további kurtításokat előirányzó költségvetés-módosítást. Óva intette a kabinetet attól, hogy túllépje a már megszabott bérkeretet, s hogy emelje a közalkalmazottak fizetését. Ezzel szemben arra kérte a védelmi minisztert, hogy az Irakban és Afganisztánban állomásozó katonáktól ne vonják meg azokat a bérpótlékokat, amelyekről a költségvetési megszorítások miatt döntött a tárca.

Nem rejtette véka alá más tárcakkal kapcsolatos véleményét sem. Az oktatás helyzetét drámainak minősítve a késlekedő reformok beindítását sürgette, számos tanáccsal látva el Ecaterina Andronescu oktatási minisztert. Elsősorban azt szorgalmazta, hogy a szakmai képzés és a tanterv legyen összhangban a gazdaság követelményeivel. Szerinte például nagy hiány van szakképzett pincérekből, autószerelőkből és bádogosokból. Fölöslegesnek tartotta azonban - akárcsak Horn Gyula -, hogy a munkaerőpiacon elhelyezkedni képtelen filozófusok tömegét ontsák az egyetemek, hiszen - mint fogalmazott - "a pitypangról vagy az ókori történelemről elegendő ismeretet szerezhetnek a gyerekek a Google-on keresztül is". (Horn még miniszterelnökként elmélkedett arról egy lakossági fórumon, hogy Magyarországon túl sok a filozófus.)

A kormánykoalícióban résztvevő Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai nem voltak restek azonnal reagálni, hangoztatva, hogy az államfőnek eleve nem is lett volna joga a kormán ülésén ilyen "aktívan" résztvenni, sem kioktatni a jelenlévőket, akárcsak a független pénzügyi politikát folytatni hivatott nemzeti bankot. E párt politikusai a beszéd felszínességét is kifogásolták, akárcsak azt, hogy szerintük nem mondott igazán semmi újat. A miniszterelnököt adó másik pártban, a Demokrata Liberális Pártban (PD-L) sem váltott ki lelkesedést az államfői kéretlen "útmutatás-sorozat", pedig a román közéletben egyöntetű a vélemény, hogy ezt a pártot (sokak szerint magát a kormányt is) Basescu irányítja.

A román kommentátorok egyértelműen úgy vélik, hogy Basescunak ez az elnöki köztársaságra emlékeztető kézivezérlési magánakciója az őszi államfőválasztásra kacsingató kampányfogás volt.

Traian Basescu. A Jóisten tudja
Traian Basescu
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.