Holtan találták a Putyint kritizáló színészt

Barátai szerint meggyilkolták Alekszej Devocsenkót, azt a nyíltan Putyin-ellenes színészt és aktivistát, aki több kormányellenes megmozduláson is részt vett.
Devocsenko holttestére szerda éjszaka bukkantak rá moszkvai lakásában. Halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok, ám az orosz médiának nyilatkozó nyomozók szerint nem találtak erőszakra utaló nyomokat. Egyes hivatalos beszámolók szerint a férfit vérbe fagyva találták meg, a hatóságok feltételezése szerint részegen sértette meg magát. A kormányközeli LifeNews bulvárlap azt írta, hogy a férfi részeg ámokfutás közben belerohant egy üvegszekrénybe, és ez vezetett a halálos sérüléshez - írja a The Guardian.

A színész egyik kollégája azonban az eset után egy blogbejegyzésben azt írta, hogy a birtokába jutott információk szerint Devocsenkót meggyilkolták. A 49 éves férfi korábban tucatnyi Kreml-ellenes tüntetésen vett részt, és élesen kritizálta a melegek elleni oroszországi diszkriminációt. Devocsenko többször nemtetszését fejezte ki, amiért állítása szerint Oroszország aktívan támogatja a kelet-ukrajnai szakadárokat, ugyanakkor magasztalta a Viktor Janucsenko ellen demonstráló ukrán tüntetőket.

A színpadon és a vásznon is fényes karriert befutó színész a kormánnyal való egyet nem értése jeleként számos állami díjat és kitüntetést adott vissza. „Undorodom ettől a birodalom-államtól, amely hazudik, csöndben konspirál, legitimálja a lopást és a korrupciót" – nyilatkozta akkoriban Devocsenko, a 2011-es kormányellenes tüntetések egyik meghatározó alakja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.