Hollande: meg kell reformálni az EU-t

Francois Hollande francia elnök szerint a szélsőjobb előretörése arra figyelmeztet, hogy itt az ideje megreformálni az Európai Uniót.
A francia államfő hétfőn a francia televíziónak nyilatkozva mondta, hogy az európai polgárok számára az unió túl összetetté, nehezen érthetővé és távolivá vált.

„Európának egyszerűnek, tisztának és hatékonynak kell lennie azokon a területeket, ahol erre szükség van. Ahol nincs, ott vissza kell venni" – idézi Hollande szavait a BBC, aki szerint tény, hogy az EU kimászott a válságból, de a megszorítások megrendítették az emberek bizalmát, és csüggedtté tették őket.

Bár Európa-szerte jól szerepeltek a szélsőséges pártok, Franciaországban „földrengéshez" hasonlították a Nemzeti Front által elért eredményt az EP-választásokon, ugyanis még soha nem fordult elő korábban, hogy a szélsőjobboldal országos léptékű választáson az első helyen végzett volna (Marine Le Pen euroszkeptikus, bevándorlás-ellenes pártja a szavazatok 25 százalékát zsebelte be).

Bár a 751 tagú Európai Parlamentet továbbra is a három nagy tömörülés – a néppárt, a szocialisták, és a liberálisok – uralja, de sok helyet vesztettek, míg a szélsőjobboldali pártok képviselőinek jelenléte növekedni fog.

Hollande hozzátette, hogy az európai vezetők keddi találkozóján is szóba fogja hozni a problémát, és hangsúlyozni fogja, hogy a prioritás a növekedés, a munkahelyteremtés és a befektetések felélénkítése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.