Hivatalosan is gyanúsított a lemondott román főügyész

Büntetőeljárás indult Tiberiu Nitu ellen, aki múlt héten lemondott a legfőbb ügyészség éléről, miután a neve felmerült a hivatalos konvojok legalitását vizsgáló nyomozás kapcsán. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) kedden délelőtt közölte vele, hogy mostantól gyanúsított az ügyben.

Az ügyészségről kijövet a volt főügyész azt nyilatkozta: ártatlannak tartja magát, nem érzi úgy, hogy visszaélt volna a hivatalával, amikor utazásaihoz rendőri felvezetést vett igénybe.

A korrupcióellenes ügyészség közleménye szerint Nitut nem is hivatali visszaéléssel, hanem bűnsegédlettel gyanúsítják abban a dossziéban, amelynek a fővádlottja Gabriel Oprea volt belügyminiszter. Az ügyészség szerint a két intézményvezető illegális megállapodást írt alá, és ennek alapján a belügyi tárca rendőri kíséretet biztosított a legfőbb ügyészség vezetőjének, noha a hatályos jogszabályok ezt nem tették volna lehetővé. Ráadásul a legfőbb ügyész biztonságára a kormányőrség vigyáz, amelynek járművei amúgy is „prioritással közlekedhetnek”, emlékeztet az ügyészség.

A belügyminisztériummal kötött megállapodás értelmében a volt legfőbb ügyész előtt motoros rendőr nyitotta meg az utat reggel és este – az otthona és a hivatala közötti úton –, illetve napközben is, bárhova ment – összesen mintegy 700 alkalommal. Az így okozott anyagi kár miatt Gabriel Oprea volt belügyminiszter ellen hivatali visszaélés gyanújával indult eljárás.

A keddi, mintegy félórás kihallgatásról kijövet Tiberiu Nitu azt hangsúlyozta, hogy „kizárólag a tisztségével járó veszélynek megfelelő mértékű védelemben” részesült. Azonban nem világos, hogy miféle új veszélynek volt kitéve 2014 áprilisától kezdődően, ami indokolta volna a korábbinál erősebb védelmet.

Gabriel Oprea ellen eredetileg azzal összefüggésben indult vizsgálat, hogy belügyminiszterként – 2014 januárja és 2015 novembere között – rendőri felvezetéssel közlekedett akkor is, amikor nyilvánvalóan magánügyben utazott. A törvénytelenségekre akkor derült fény, amikor – tavaly október 20-án – az Oprea konvoját felvezető motoros rendőr egy munkagödörbe zuhant, és életét vesztette.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.