„Hitler adta a parancsot, a gyilkosok magyarok voltak”

Meg kell mutatni a világnak, hogy a zsidók és a keresztények együtt megvédik Izraelt, az arab keresztényeket és támogatják egymást – mondta Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke vasárnap Budapesten.
Az Izrael Szövetségesei Alapítvány és a Hit Gyülekezete által szervezett eseményen Lauder kiemelte: „a ti harcotok a mi harcunk". Ahogy a keresztények kiállnak Izrael és a zsidó nép mellett, úgy ők is kiállnak mellettük. Sosem lehet eltűrni a keresztényeket érő fenyegetéseket, s az antiszemitizmus sem tolerálható, e kettő között nincs különbség – hangsúlyozta.

Úgy vélte, a zsidókat a keresztényekkel több dolog köti össze, mint bármely más néppel a Földön. Most minden eddiginél fontosabb, hogy kiálljanak egymásért, mert egyre erősödik a diszkrimináció és a gyűlölet szerte a világon. Lauder a magyarországi holokauszt 70. évfordulójával kapcsolatban elmondta: bár Hitler adta ki a parancsot, a gyilkosságokat magyarok követték el, a nyilasok, ez „az antiszemita banditákból álló szélsőséges csoport". Magyarországon 800 ezer törvénytisztelő zsidó élt a háború előtt, de közülük 600 ezren meghaltak a koncentrációs táborokban – emlékeztetett.

Majd azzal folytatta, hogy ma is hallani szélsőséges nézeteket Magyarországon. Kijelentette: a Jobbik szélsőséges párt, amely fennhangon uszít romák, zsidók és „a közös nyugati értékeink" ellen. A Zsidó Világkongresszus elnöke felidézte, hogy a 70 évvel ezelőtti budapesti borzalmak idején voltak fénysugarak is, például Raoul Wallenberg svéd diplomata és azok az egyszerű, templomba járó emberek, akik kockáztatták saját és családjuk életét a zsidók védelmében. Akkor is létezett jóság és valódi bátorság, az igazi keresztények ma is különbséget tudnak tenni jó és rossz között.

Uzi Landau izraeli turisztikai miniszter azt hangsúlyozta: a magyarok, európaiak és az izraeliek közötti barátság az emberi jogok tiszteletén, a vallás-, és a szólásszabadság védelmén alapul. Ezen értékek azonban az Izraelt körülvevő országokban hiányoznak, a Közel-Kelet államai egymás után omlanak össze – vélekedett. Az iszlamizmus megerősödését jelzi, hogy sok arab országban káosz kezd kialakulni, terrorista erők özönlik el ezeket az államokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.