„Ez nem más, mint nukleáris zsarolás" - Putyin hidegháborús trükkökkel riogat

Hidegháborút idéző katonai akciókkal teszteli a NATO tűrőképességét Oroszország, amely a kelet-ukrajnai konfliktus eszkalálódása óta többször is kis híján légi és tengeri balesetet okozott. Az elmúlt nyolc hónapban 40 „rendkívül agresszívnek minősített" incidens történt, az egyik alkalmával egy orosz gép majdnem belerohant egy dán utasszállítóba.
A londoni székhelyű European Leadership Network jelentése szerint az elmúlt hónapokban mind gyakoribbá váló agresszív akciók során Oroszország egyebek között nemzeti légtereket sértett meg, és több alkalommal kis híján légi és tengeri balesetet provokált. A biztonságpolitikai kutatóintézet szerint három eset különösen kockázatos volt, ezek mind nagy eséllyel végződhettek volna komoly sérülésekkel és közvetlen katonai konfrontációval.

BBC szerint a dán utasszállító története is mutatja, hogy „nem egyszerű katonai játszmáról van szó". A Scandinavian Airlines által üzemeltetett SAS Koppenhágából tartott Róma felé 132 utassal a fedélzetén, amikor március elején egy orosz felderítő gép kevesebb mint 90 méterre megközelítette. Szakértők szerint hajszálon múlt, hogy elkerülték az ütközést, mivel az orosz gépnek nem volt bekapcsolva a jeladó berendezése.

A másik nagy diplomáciai vihart kavaró eset akkor történt, amikor az egyik észt határállomásról – egyúttal NATO területről – elrabolták az észt biztonsági szolgálat egyik kémkedéssel vádolt munkatársát, akit végül Moszkvába szállítottak.

A jelentés ezen túl 11 komoly, „agresszív és szokatlanul provokatív" esetről számol be, amelyek során orosz felderítő gépek fenyegetően viselkedtek, és vészesen közel kerültek más nemzetek hadihajóihoz és repülőgépeihez.

„Az agresszív orosz hozzáállás és a nyugati erők eltökéltsége növelik a helyzet eszkalációjának, és az események fölötti irányítás elvesztésének kockázatot" – figyelmeztetnek a jelentés szerzői.

Des Browne egykori brit védelmi miniszter szerint Moszkva tesztelni akarja a NATO felkészültségét és együttműködési hajlandóságát. „A történelem már megmutatta, hogy a háborúba torkolló komoly konfliktusok gyakran relatíve apró incidensekkel kezdődnek... meg kell mutatnunk Oroszországnak, hogy ezek kockázatos dolgok, amelyeknek megvan az ára. Számunkra, és számukra is" – nyilatkozta a Sky Newsnak Browne.

A NATO szerint az „apró incidensek" száma rendkívül megnövekedett az elmúlt időszakban: idén mostanáig háromszor annyi orosz gépet észleltek az európai légtérben, mint tavaly egész évben. Mindeközben hatalmas összegek mennek el az orosz haderő fejlesztésére, ám az ország gazdasága egyre komolyabb bajban van. Mint arra Pavel Felgenhauer katonai elemző rámutatott, minél gyengébb lábakon áll a gazdaság, annál fenyegetőbb képet igyekszik festeni magáról Oroszország.

„Ez lényegében nem más, mint nukleáris zsarolás. Így próbálnak meg ráijeszteni Európára, és elhitetni, hogy Oroszország kész háborút kezdeményezni. Olyan háborút, ami nukleáris harccá válhat. Lényegében így próbálnak meg engedményeket kicsikarni" – véli az orosz szakértő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.