Hiába büntetik, nikábban indul az elnöki székért

Először ítéltek pénzbüntetésre nőket Franciaországban az egész testet és az arcot is elfedő ruházat, a nikáb viseléséért. A két nő azt mondja, meg se áll a strasbourgi emberi jogi bíróságig.

Hind Ahmast és Najate Nait Alit májusban érték tetten a Párizstól keletre fekvő Meaux polgármesteri hivatalánál, nem sokkal azután, hogy Franciaországban életbe lépett a egész testet elfedő ruházat, a nikáb viselését tiltó törvény. A 32 éves, elvált, háromgyermekes Ahmas 120 eurós, sorstársa, Nait Ali 80 eurós pénzbüntetést kapott csütörtökön a meaux-i bíróságtól egy meghallgatás után. Ez volt az első két ítélet a törvény hatályba lépése óta. A csütörtöki döntést nem csak Franciaországban, hanem Ausztriában, Olaszországban, Hollandiában, Svájcban és Dániában is élénk figyelem kíséri, hiszen ezekben az országokbnan már érvényben van – vagy nemsokára érvényben lesz – hasonló jogszabály.

Csütörtöki meghallgatása előtt Ahmas egyébként azt mondta, reméli, hogy kiszabják a pénzbüntetést, mert akkor legalább felsőbb fórumokhoz fordulhat jogorvoslatért. A 120 eurós pénzbüntetésre ítélt nő a BBC-nek arról, mesélt, hogy hite újrafelfedezése előtt ugyanúgy viselkedett, mint bárki generációja tagjai közül: mivel szülei nem nevelték a vallásra, ő is miniszoknyában járta buliról bulira az éjszakákat.

Hind Ahmas a 120 eurós csekkel. Hosszú az út Strasbourgig
Hind Ahmas, wearing a niqab despite a nationwide ban on the Islamic face veil, poses with a cheque of 120 euros ($162) outside the court as she arrives to pay a fine after being arrested last May for wearing the niqab in public, in Meaux, east of Paris, September 22, 2011. REUTERS/Charles Platiau (FRANCE - Tags: POLITICS RELIGION CRIME LAW)

Franciaországban eddig összesen 91 nőt tartóztattak fel a rendőrök nikábviselet miatt. Az egyik intézkedés áldozata, Kenza Drider bejelentette, jövőre harcba akar szállni a francia elnöki székért, és – mi másban? – nikábban folytatja majd a kampányát. „Franciaországbvan nagy a munkanélküliség, sok a probléma, szóval ezekkel kellene foglalkoznunk, és nem azzal, hogy mit viselek. Ezért indulok. Hogy ne álljunk meg a felszínnél, hanem hatoljunk sokkal mélyebbre” – állítja Drider, aki több száz muszlim nő zászlóvivője lett a nikábviseletet tiltó törvény hatályba lépése után. Április óta Franciaországban egyébként megszaporodtak az őket érő, főleg verbális inzultusok.

Amíg a francia igazságszolgáltatás lépcsőfokait végigjárva a fellebbezés eljut Strasbourgba, az Emberi Jogok Európai Bíróságára, még évek telhetnek el – jegyzik meg a szakértők.

A hatmilliósra becsült franciaországi iszlám közösség nagy ellenérzésekkel viszonyul a törvényhez, amelyet a világiság védelme jegyében terjesztett a törvényhozás elé Nicolas Sarkozy elnök pártja, a Nemzeti Mozgalom Uniója (UMP) néhány képviselője. Az előterjesztők szerint a nikáb viselőit gyakran a családjuk férfitagjai kényszerítik  e ruhadarabok felöltésére – ez a jelenség különösen gyakori a kiskorúak esetében. A burkatörvény ezért tiltja, hogy nők ilyen iszlám viseletben jelenjenek meg nyilvános helyen; azok a férfiak pedig, akik nikáb hordására kényszerítik családtagjaikat, akár börtönbüntetésre is ítélhetők. A büntetési tételek kiskorúak sérelmére elkövetett esetekben duplázódnak.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.