galéria megtekintése

Hatalmas tisztogatási akció kezdődött a puccskísérlet után

18 komment

NOL

Bekir Bozdag igazságügyi miniszter vasárnapi bejelentése szerint már több mint hatezer embert vettek őrizetbe vagy készülnek elfogni azután, hogy péntek éjjel a hadsereg lázadó egységei megpróbálták megdönteni Recep Tayyip Erdogan elnök és kormánya hatalmát Törökországban.  Lehet, hogy egy nagy átverés van az egész mögött.

A hadsereg tizennégy magas rangú tisztjét és két alkotmánybírót is hazaárulással vádolnak Törökországban a péntek éjjel meghiúsított puccskísérlet után. Bekir Bozdag igazságügyi miniszter vasárnapi bejelentése szerint már több mint hatezer embert vettek őrizetbe vagy adtak ki elfogatóparancsot ellenük, de a számuk várhatóan nő még. Bilincs kattant a légierő volt főparancsnoka, Akin Öztürk négycsillagos tábornok csukóján, akit a kormány angol nyelvű szócsöve, a Daily Sabah a puccskísérlet vezetőjeként aposztrofált, és őrizetbe vették Erdal Tercan, illetve Alparslan Altan alkotmánybírót is. Nyugat-Törökországban ma több mint ötven katonát és tisztet – köztük egy vezérőrnagyot – fogtak el a letartóztatási hullám jegyében. Az Incirlik légitámaszpont vezetőjét, Bekir Ercan Vant vasárnap délután tartóztatták le. (A bázist az amerikai légierő is használja a Szíriában az Iszlám Állam ellen végrehajtott légitámadásokhoz.)

Gyász Isztambulban. A puccskísérletet szegélyező összetűzések során 265 ember vesztette életét
Gyász Isztambulban. A puccskísérletet szegélyező összetűzések során 265 ember vesztette életét
Alkis Konstantinidis / Reuters

A Recep Tayyip Erdogan elnök fémjelezte konzervatív iszlamista kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja a Fethullah Gülen hitszónok mozgalmát, a Hizmetet sejti a puccskísérlet mögött.  Ez egyébként nem túlságosan meglepő, az AKP mostanában szinte mindenért a gülenistákat teszi felelőssé.

 

Európai fejjel elsőre kissé nehéz megérteni, hogy miért vív élet-halál harcot két konzervatív iszlamista szervezet, amely a szunnita hanafi iskolához tartozik. A fő különbséget talán az jelenti, hogy amíg az AKP a politikai iszlám török változatát testesíti meg, addig a Hizmet egy kulturális ihletésű mozgalom, amely hosszú időn át alapvetően elutasította a politikát. Ennek ellenére néhány évvel ezelőttig egymás természetes szövetségesének számított a szekuláris államot drákói szigorral képviselő kemalistákkal – a modern Törökország megalapítójának, Kemál Atatürknek a híveivel – szemben. Kis túlzás, de Hizmet nélkül az AKP ma aligha kormányozhatna Törökországban. Gülen kulturális mozgalmának a képviselői ugyanis emlékeztet az AKP-Hizmet viszonyról írt tavalyelőtti cikkében Mustafa Akyol török író és újságíró, a New York Times publicistája – már a hetvenes évek óta programszerűen épültek be az igazságszolgáltatásba és készítették elő a terepet a konzervatív iszlamista világkép térnyeréséhez és közvetve az AKP 2002-es választási győzelméhez.

Az együttműködésnek – amelyet talán senki nem testesített meg annyira, mint a török futball élő legendája, az ismert gülenista Hakan Sükür, aki 2011-ben az AKP jelöltjeként lett parlamenti képviselő – akkor lett vége, amikor 2010-2011 körül a kemalisták közéleti befolyása már annyira meggyengült, hogy nem jelentett fenyegetést az AKP-ra nézve, a politikai hatalom ízére ráérző gülenisták viszont nem akarták feladni az évtizedeken át őrzött helyüket a kormánypárti politikusok kedvéért. A nyílt viszály 2013. december 16-án tört ki., amikor az ismert isztambuli ügyész, Zekeriya Öz pénzmosás és vesztegetés gyanúja miatt razziát rendelt el több AKP-közeli üzletembernél, párthivatalnoknál, három miniszter fiánál, később, 2014 februárjában pedig kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyen az akkor még kormányfő Erdogan arra kéri az egyik fiát, Bilalt, hogy öt helyszínről tüntetessen el sokmillió dollárnyi készpénzt. Erdogan harmadik gyermeke ellen idén februárban Bolognában az olasz ügyészség vizsgálatot indított pénzmosás gyanúja miatt. Ami Sükürt illeti, ő egy nappal az Öz által elrendelt razziasorozat előtt egy nappal lépett ki az AKP-ből, tiltakozásul, amiért a kormány felszámolta a Hizmet által menedzselt egyetemi előkészítő iskolák hálózatát

Az Egyesült Állmokban, önkéntes pennsylvaniai száműzetésben élő Gülen elítélte a puccskísérletet
Az Egyesült Állmokban, önkéntes pennsylvaniai száműzetésben élő Gülen elítélte a puccskísérletet
Handout / Reuters

A gülenistákra azóta a 2013-as razziasorozat óta vadásznak Törökországban. Most, a puccskísérlet után a boszorkányüldözés kezd nemzetközi méreteket ölteni, Erdogan legalábbis már magának az 1999-ben önkéntes száműzetésbe vonult Gülennek a fejét akarja, és az egyik szombat délutáni beszédében a hitszónok kiadására szólította fel z Egyesült Államokat. „Mi minden egyes terroristát kiadtunk, akit az amerikaiak kértek" – emlékeztetett sokatmondóan a Gülent Törökországban váró sorsra a török elnök. Esti hírek szerint Gülen kiadatásának a eljárási kérdéseiről Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter telefonon már beszélt is az amerikai kollégájával, John Kerryvel.

Mérleg

► 265 halott, köztük 104 puccsista katonával

► 1441 sebesült

► 2745 letartóztatott bíró

► 2839 letartóztatott puccsista katona, köztük harminc magas beosztású tábornokkal

► szétbombázva a parlament épülete és a miniszterelnöki hivatal Ankarában, illetve az a marmarisi hotel is, ahol Erdogan a puccskísérlet kezdetéig a szabadságát töltötte

Hogy a puccs ötlete kinek a fejéből pattant ki, az egyelőre nem világos. Azzal, hogy végül kudarcot vallott, nyilvánvalóan Erdogan nyeri a legtöbbet – a világnak nem volt olyan vezető politikusa, aki ne a demokratikusan megválasztott török kormány mellett állt volna ki –, de aligha egy kormányzati összeesküvésről van szó. Egyrészt, mert demokratikusan megválasztott török kormány számol azzal, hogy ennyire elfajul a helyzet – a puccskísérletet követő összetűzéseknek összesen 265 halálos áldozatuk volt –, másrészt pedig Erdogan nem tudhatta előre, hogy a felhívása nyomán ekkora tömeg fogja elárasztani az utcákat és védi meg a rezsimjét a puccsistákkal szemben.

Erdogan nyilvánvalóan nyert a puccskísérlet kudarcával
Erdogan nyilvánvalóan nyert a puccskísérlet kudarcával
Yagiz Karahan / Reuters

Egy másik elmélet szerint a hadseregben a kemalisták egyszerűen átverték a gülenistákat, sikerrel győzve meg őket arról, hogy hajtsanak végre puccsot. A kemalisták előre tudhatták, hogy a puccs kudarcot fog vallani, ők maguk viszont megszabadulhatnak a régi riválisaiktól. A kemalisták szerepére utal annak a kiáltványnak a nyelve, amelyben a puccsisták rendkívüli állapotot és kijárási tilalmat hirdettek ki. (Figyelemreméltó tény ebből a szempontból, hogy a puccsisták a parancsnokságukat a Békét az Országban Tanács néven aposztrofálták, amely Atatürk egyik ismert beszédére, amelyben a modern Törökország atyja megfogalmazta a „Békét a világgal, békét a hazában" szlogennel meghirdetett politikai célkitűzéseit.) Közvetve ezt az elméletet támasztják alá azok a rendőrségi források is, amelyek szerint a puccs voltaképpen egy pánikreakció volt a gülenisták részéről, miután megtudták, hogy a politikai hatalom július 16-án mindentől függetlenül tisztogatási akcióba kezdene ellenük a hadseregben. (Hogy ez az állítólagos letartóztatási hullám átverés volt-e vagy sem, azt szintén nem tudni.)

Mindenestere aki gülenista, menekül. Szombaton egy katonai helikopter nyolc emberrel a fedélzetén Görögországba repült, a rajta lévők pedig politikai menedékjogot kértek. Ezt enyhén szólva nem kapták meg, a görög hatóságok villámgyorsan huszonnégy órán belül kiadták őket a törököknek.

Kormányzati felhívásra szombat este országszerte minden nagyvárosban több ezer ember tüntetett a demokrácia mellett
Kormányzati felhívásra szombat este országszerte minden nagyvárosban több ezer ember tüntetett a demokrácia mellett
Ammar Abdallah / Reuters

Gülen egyértelműen elítélte a puccskísérletet. Katonai akció nem vezet el a demokráciához – mondta. És feltűnő is, hogy a gülenisták korábban még soha nem folyamodtak erőszakhoz. A lehallgatás és a rágalomhadjárat gyakorlatilag a védjegyük – ezt tanúsítja a 2014-es szivárogtatás is –, de arra korábban még soha nem volt példa, hogy fegyverhez nyúltak volna.

Jellemző, hogy a legtöbb puccsistának katona később azt mesélte, abban a hitben ragadott fegyvert péntek este, hogy az egysége hadgyakorlaton vesz részt keretében szállja meg Ankarát és Isztambult.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.