Hat év pokol Brno és Prága között

Csütörtöktől korlátozásokat vezetnek be a Brno és Prága közötti autópályán, s ezzel megkezdődik Csehország legrégibb és legrosszabb állapotban levő sztrádájának szakaszos korszerűsítése és szélesítése.

A munkálatok a jelenlegi ütemterv szerint hat év múlva fejeződnek be, s a tervezett költségek több mint 14 milliárd koronára (hozzávetőleg 168 milliárd forint) rúgnak.

– Hatévnyi pokoli körülmények keserítik majd az életünket – közölte lapunkkal Soós Géza csallóközi kamionsofőr, aki sok ezer társához hasonlóan eddig is számos dugót és útlezárást élt már át ezen a rendszerint túlzsúfolt úton. Lapunk megkeresésére Martina Vápeníková, a cseh autópálya-igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben elkészült autópálya már több helyen baleset- és életveszélyes volt, ezért a felújítását nem lehetett tovább halogatni. Igyekeztek a lehető legkörültekintőbben megszervezni a közlekedést.

Munkanapokon mindkét oldalon két szűkített sávban közlekedhetnek majd óránként legfeljebb nyolcvan kilométeres sebességgel a járművek, szombatonként azonban csak egyen. Először Lhotka és Velká Bítes (153-tól a 163. kilométerig), illetve Jihlava és Vetrní Jenikov (104-től a 112. kilométerig) között lesz forgalomkorlátozás, éspedig több hónapon keresztül, majd pedig fokozatosan a többi szakaszon. Holnaptól a www.novad1.cz honlapon tekinthető meg az aktuális forgalmi helyzet a D1-es autópályán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.