Három eljárás indul Magyarország ellen

A GVH jogköreinek megcsonkítása, regisztrációs adó és menekültügy miatt indult kötelezettségszegési eljárás.

Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) érintő jogszabály módosítása miatt. – Megerősíthetem, hogy hivatalos felszólító levelet küldtünk a magyar hatóságoknak a szakmaközi szervezetekről szóló törvény módosítása miatt, amelyek 2012 novemberében történtek. A bizottság informálta Magyarországot arról, miért gondolja úgy, hogy a módosítás EU jogot sért. A magyar hatóságoknak két hónap áll rendelkezésre a válaszadásra – közölte lapunk megkeresésére Antoine Colombani, versenyjogi ügyekben illetékes bizottsági szóvivő.

Információink szerint a bizottságnak az a kifogása, hogy a módosítás előtt a versenyhivatalnak lehetősége volt büntetést kiszabni, ha úgy ítélte meg, hogy a vállalkozások törvényellenes kartellben szerveződnek a mezőgazdasági szektorban. A módosítás következtében azonban csak akkor tud büntetést kiszabni, ha bizonyítékokat mutat fel a versenyellenes tevékenységre, felszólítja a vállalkozásokat bizonyos határidőn belül a tevékenység megszüntetésére, és a vállalkozások utána sem tesznek ennek eleget.

A módosítás egyébként azt is tartalmazza, hogy mezőgazdasági termékeket érintő kartellügyekben a GVH-nak ki kell kérni a vidékfejlesztési miniszter állásfoglalását. Az egész a dinnyekartellel indult. 2012 júliusában sajátos módon próbált igazságot tenni a dinnyetermelők és az áruházláncok között a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM): a minisztérium parlamenti államtitkára, Budai Gyula és a miniszter, Fazekas Sándor bábáskodásával a hipermarketláncok és a dinnyetermelők arról állapodtak meg, hogy a szezonban rögzített, kilogrammonként 99 forintos áron kínálják a dinnyét, ami – úgymond – a kereskedőknek és a termelőknek is tisztes  hasznot kínált. (Arrról a megállapodásban már nem emlékeztek meg, hogy ugyanakkor a fogyasztó kilogrammonként 30 forinttal drágábban kapta volna a dinnyét.)

Az állami támogatású kartell nem sokáig élt: a megállapodásról a sajtóból értesülő GVH pár nappal később vizsgálatot indított a résztvevő hipermarketláncok és a dinnyés szakmai szövetség ellen.

A kormánypárt mentőakcióra szánta el magát: Pócs János (maga is dinnye-exportőr) fideszes honatya egyéni képviselői indítvánnyal módosíttatta a versenytörvényt úgy, hogy innentől a kartellvizsgálatok lefolytatását a vidékfejlesztési miniszter beleegyezéséhez kötötték. Mivel a törvény visszamenőleges hatályú volt, így a GVH-később ejtette a dinnyekartell-ügyet illetve más mezőgazdasági kartell-ügyeket.

A héten két másik kötelezettségszegési eljárás is indult Magyarországgal szemben: a külföldi cégek által Magyarországon lízingelt gépjárművek regisztrációs adója miatt, melynek kiszámítása és beszedése akadályozhatja a szolgáltatásnyújtás szabadságát az EB szerint. A harmadik ügyben pedig a menekültkérdést szabályozó dublini konvenció tiszteletben tartása miatt indult eljárás, de erről egyelőre részleteket nem tudunk. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.