A Híd három minisztériumot kaphat a Fico-kormányban

Hétfő este nyolc órás maratoni tárgyalás után az alakuló szlovákiai kormánykoalíció négy pártjának vezetői megegyeztek a leendő kormányprogram legfontosabb céljairól, amelyek egyelőre nem nyilvánosak.

- A tervezetet kedden délelőtt tárgyalják a pártelnökségek, s amennyiben azt mind a négy szerv jóváhagyja, akkor kedden délután már az egyes tárcák elosztásáról is egyezkedünk - jelentette ki Robert Fico, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke, aki minden bizonnyal továbbra is kormányfő marad.

Értesüléseink szerint a tizenöt tagú kabinetben hét posztot a Smer-SD, hármat-hármat a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Híd, kettőt pedig a Háló (Siet) kapna. Biztosnak tűnik Miroslav Lajcák eddigi külügyminiszter, valamint Robert Kalinák pozíciója, aki idáig is a belügyi tárca élén állt.

A Híd valószínűleg Lucia Zitnanskát jelöli az igazságügy-miniszternek, Solymos Lászlót környezetvédelmi miniszternek, Simon Zsoltnak pedig az agrártárca jutna. Megbízható hírforrásaink szerint éles vita várható az oktatásügyi miniszter személyéről. Ezt a tisztséget a Szlovák Nemzeti Párt igyekszik megszerezni, amit a Híd ellenez.

Egyelőre nem lehet tudni, hány mandátuma lesz az alakuló koalíciónak, és egyáltalán megőrzi-e jelenlegi kényelmes többségét. Ugyanis a Háló három képviselője bejelentette: ha a pártvezetés valóban politikai szövetséget köt a Smer-SD-vel, akkor távoznak a frakcióból. Több szlovák lap úgy tudja, hogy még legalább ketten fontolgatják ugyanezt a döntést, miként a Híd néhány vezetőségi tagja is. Az utóbbi értesülést hétfőn este azonban Bugár Béla cáfolta.

Szlovákiai civil aktivisták ugyancsak hétfőn a világhálón petíciót indítottak Tíz becsületes képviselőt keresünk címmel, amelyben felszólítják a Most-Híd és a Háló (Siet) tagjait, hogy ne közösködjenek a Robert Fico vezette Smer-SD-vel, valamint a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS). Néhány óra alatt több százan csatlakoztak aláírásukkal a kezdeményezéshez. A négypárti koalíciónak 85 képviselője volt a 150 fős pozsonyi törvényhozásban. Ha tizen visszalépnének, akkor elveszítenék többségüket és alighanem előrehozott választások következnének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.