galéria megtekintése

Hárman uralják az új évet

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 02. számában
jelent meg.


Szőcs László
Népszabadság

Európa lemarad a nagy világpolitikai osztozkodásban: az Egyesült Államok, Kína és Oroszország jelenti a fő erőközpontokat. 2014 meglepetésszervezete, az Iszlám Állam és a nemzetközi terrorizmus alakváltozásai eközben továbbra is kihívás elé állítják a glóbuszt – vélekednek 2015-öt prognosztizálva a megkérdezett biztonságpolitikai elemzők.

Nem rendeznek az új évben elsőrendűen fontos választásokat a világ legnagyobb demokráciáiban, ahogyan Kínában és Oroszországban sem várható hatalomváltás. Nagyjából ugyanazok a világpolitikai szereplők uralják majd 2015-öt, mint az óévet.

Iszlamista harcosok az észak-szíriai Raqqa tartományban
Iszlamista harcosok az észak-szíriai Raqqa tartományban
Reuters

Az „erős második vonal”, a britek, törökök, kanadaiak, lengyelek ugyanakkor voksolás elébe is néznek, ahogy például a franciák is; igaz, alsóbb szinten. Ezeknek a megméretéseknek – a görög vagy az izraeli választásokkal kiegészülve – önmagukon túlmutató jelentőségük is lehet az euróövezet jövője vagy a Közel-Kelet egésze szempontjából.

 

Három erőközpont, az USA, Kína és Oroszország harca uralja mindeközben a világot. Washington alighanem nagy fába vágja a fejszéjét, ha mindkét ellenfelével egyszerre kel birokra – állítja Nógrádi György biztonságpolitikai elemző. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint noha az Egyesült Államok őrzi abszolút első helyét csúcstechnológiában és hadiipari exportban is, Barack Obama szerepe behatárolt lesz elnöksége utolsó két évére, a januárban debütáló, immár mindkét házában republikánus többséggel bíró kongresszussal szemben.

– Az elnök „béna kacsa”-szerepre kényszerül, miközben felfokozódnak az amerikai belpolitikai csatározások, így az, hogy kik állhatnak majd csatasorba a két nagy párt részéről 2016-ban a Fehér Házért. Szóba jöhet a floridai republikánus Jeb Bush, és érdekes módon kisebb hangsúllyal említődik a demokrata párti Hillary Clinton – mondja Nógrádi.

Oroszország esetében a szakértő rámutat az elmúlt napokban nyilvánvalóvá vált súlyos gazdasági visszaesésre, így a rubel értékvesztésére is.

Általános bizonytalanság övezi a Közel-Keletet 2015-ben. Az arab tavasz négy éve kezdődött eseménysorozata összességében csúfos bukás (esetleg Tunézia kivételével), és nem csak az elhúzódó szíriai polgárháború miatt. Libanon, Líbia, Irak is súlyos kockázatokat hordoz a világ egésze szempontjából.

Nógrádi kíváncsian várja a tavaszi izraeli választásokat, s miközben úgy látja, hogy a palesztin hatóság és a Hamasz is meggyengült helyzetben van, hozzáteszi: a jelenlegi izraeli kormány halmozta a stratégiai hibákat, és Izrael egyre jobban elszigetelődött a világban. – A nyári gázai háború a hirtelenből támadt, a térség puskaporos hordón ül, amelyről senki sem tudja, hogy mikor robban – mondja, és általában Ázsia felértékelődését prognosztizálja.

– Az orosz–ukrán konfliktust és az Iszlám Állam okozta problémát viszi át a világ 2015-re

– jósolja Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója. Az előbbi esetében tartósabb geopolitikai szembenállásra számít, ha hidegháborús hangulatra nem is. Ugyanakkor a szakember úgy véli, hogy az Iszlám Állam jelentette fenyegetettséget a világ jelenleg sem politikailag, sem pedig katonailag nem tudja kezelni.

– A terrorizmus, hívjuk akár Iszlám Államnak, akár al-Kaidának vagy a nigériai Boko Haramnak, újabb területeket nyert magának – állítja Nógrádi György. Mint Tálas Péter rámutat, az Iszlám Állam esetében az első olyan terrorszervezetről beszélünk, amely konkrét területeket is az ellenőrzése alatt tart.

Külön probléma Afganisztán, ahonnan az óév végére szinte teljesen visszavonult a Nyugat, illetve a vele határos, régóta a szélsőségesek melegágyának számító Pakisztán. Erre a múlt havi, nagyszabású tálib merénylet is felhívta a figyelmet.

– Semmire sem jutottunk Irakban vagy Afganisztánban, ahol a legnagyobb valószínűség szerint a táliboknak áll a zászló – vélik a külpolitikai szakértők. Ami Európát illeti, Tálas Péter nem számít arra, hogy a kontinens a Juncker-bizottság felállása nyomán egyszeriben szárnyakat kapna, inkább a válságkezelés és a konszenzuskeresés éve lehet 2015.

Az Európai Unióban és a NATO-ban kevés lehetőség adódik majd a különutas megoldásokra, ahogy a Déli Áramlat gázvezeték sem épül meg a jelek szerint, és Paks 2. kapcsán is kérdőjelek adódnak. Tálas szerint Oroszország és Vlagyimir Putyin elnök nem lesz képes pusztán a nacionalizmusra apellálva fenntartani az ország dinamikáját 2015-ben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.