Hargita prefektusának nem tetszik a székely zászló

Adrian-Jean Andrei, Hargita megye prefektusa szombaton kifogásolta, hogy a megye önkormányzata az előző napon a székely zászlót fogadta el a megye zászlajának.
A prefektus az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elsősorban azt kifogásolta, hogy a zászlóba nem foglalták bele a székelyföldi megye román közösségének a jelképeit is.

"Megengedhetetlen, hogy a megyei tanács határozata ne legyen tekintettel Hargita megye valamennyi lakosának az érdekére" - nyomatékosította a prefektus. Hozzátette, a megyezászlóról szóló határozatot egyelőre csak tervezetnek kell tekinteni. A törvény értelmében a közigazgatási egységek által elfogadott zászló azt követően válik hivatalossá, hogy a Román Akadémia heraldikai bizottsága véleményezi, és a kormány határozatot fogad el róla.

A prefektus azt is kifogásolta, hogy Hargita megye "ugyanazt a zászlót fogadta el megyezászlónak, amelyről egyszer már egy törvényerővel bíró, jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy nem Hargita megye zászlaja".

A Hargita Megyei Tanács korábban 2009-ben nyilvánította a megye zászlajává a székely zászlót. A határozatot román civil szervezetek támadták meg a bíróságon, először arra hivatkozva, hogy a jelkép diszkriminálja a román közösséget. Miután ezt a pert elvesztették, arra hivatkoztak, hogy egy megyének nem lehet saját zászlaja. Az utóbbi per végén, 2012 szeptemberében a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei tanács határozatát. A helyi zászlókról szóló, júniusban elfogadott törvény azonban lehetővé tette és szabályozta az önkormányzatok zászlóhasználatát.

A Hargita megyei önkormányzat pénteki zetelaki kihelyezett ülésén fogadta el a székely zászlót a megye zászlajának. A tanácsban többséggel rendelkező Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) frakciói támogatták a döntést, a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői tartózkodtak a voksoláson. A székelyföldi megye döntéshozó testületében kisebbségben lévő román képviselők azt kérték, hogy a - világoskék alapon arany sávot és a székely nap-hold jelképeket tartalmazó - lobogóra egy piros színű tölgyfalevél is kerüljön fel a románság jelképeként, javaslatukat azonban leszavazták.

Az MPP-frakció azért tartózkodott a szavazásnál, mert nem értenek egyet azzal, hogy a székely zászlót bármely település is kisajátítsa. A helyi zászlók használatáról májusban elfogadott törvény szerint ugyanis két vagy több közigazgatási egységnek nem lehet azonos zászlaja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.