galéria megtekintése

Kijev megindult a szakadárok ellen

11 komment

NOL/MTI

Az ukrán hadsereg a kelet-ukrajnai orosz szeparatisták elleni offenzíva jegyében kedden megrohamozta és ellenőzése alá vonta a donecki Kramatorszk katonai repülőterét. A tűzharcban többen megsérültek – jelentette kedden a RIA Novosztyi orosz hírügynökség a helyi önvédelmi erők közlésére hivatkozva. Az ukrán katonák páncélozott szállító harcjárművekkel közelítették meg a Doneck Kramatorszk és Szlovjanszk között fekvő repülőteret, és tárgyalni kezdtek az azt ellenőrző orosz önvédelmi erőkkel. Váratlanul valaki lőtt, az első jelentések szerint pedig az ezután kialakuló tűzpárbajban az oroszpárti önvédelmi erők több tagja megsebesült, valószínűleg halottak is vannak. (Későbbi, ennek ellentmondó hírek már arról szóltak, hogy csak az orosz önvédelmi erők egyik tagját érte találat, az ukrán hadsereg pedig mindössze egy terrorista támadás visszaveréséről tett bejelentést.)

A helyi lap, Novosztyi Kramatorszka szemtanúkra hivatkozva honlapján azt írta, hogy a repülőtér felett alacsonyan szálló repülőgép jelent meg, feltehetően egy MiG-25-ös vagy Szu-27-es. Kijevben a védelmi tárca a kramatorszki műveletről egyelőre csak annyit árult el, hogy az akciónak van halálos áldozata is. (Az RT orosz hírtelevízió szeparatista forrásokra hivatkozva négy halottról ír.) Az áldozatok kapcsán Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök úgy nyilatkozott Ukrajna a polgárháború szélén áll, de ő személy szerint reméli, hogy Kijevnek van elég esze nem tovább szítani a feszültséget

Az orosz önvédelmi erők eközben közölték, hogy lezárták a Kramatorszkba vezető utat, és készek „megvédeni” a települést. A Doneck-medencei Népi Önvédelmi Csoport művésznevű szervezet vezetője, Szerhij Ciplakov eközben azt közölte, Az „antiterrorista” műveletek irányítója, Vaszilij Krutov tábornok erről azt mondta, hogy az ukrán belügyi erők „elpusztítanak” minden oroszpárti aktivistát, aki nem hajlandó a fegyverletételre. A RIA Novosztyi jelentése szerint Kramatorszkban a repülőtér mellett most már az ukrán belügyi erők ellenőrzik a be- és kivezető utakat is, egy százfős orosz szeparatista csoport azonban tartja magát a városi barikádokon.

 
Ukrán katonák harckocsikkal  70 kilométerre a Szlovjanszktól
Ukrán katonák harckocsikkal 70 kilométerre a Szlovjanszktól
MTI/AP Russian Reporter Magazin/Makszim Dondjuk

Eközben az ukrán hadsereg egyik egysége állítólag Szlovjanszkban is megjelent már. Az első hírek 500 katonáról, 20 páncélozott harci járműről, két helikopterről és autóbuszokról szólnak. A város felett később elrepült két vadászgép is, a szemtanúk szerint nagy riadalmat keltve azok között a tüntetők között, akik néhány százan az utcákra vonultak tiltakozni a kijevi vezetés ellen. Az RT honlapja szerint Szlovjanszkban most ettől függetlenül nyugalom van. Az orosz szeparatisták a szombaton elfoglalt városi rendőrőrsöt továbbra is az ellenőrzésük alatt tartják.

A donecki régió orosz szeparatista épületfoglalói elleni antiterrorista műveletek elindítsáról Olekszandr Turcsinov ideiglenes ukrán elnök tett bejelentést Kijevben, a verhovna rada ülésen. A szeparatisták Szlovjanszktól Mariupolig mintegy tíz donecki városban foglaltak el rendőrségi székházakat a hétvégén, és a kormányzati ultimátum ellenére mostanáig nem hagytak el őket. Bár az első leszámolási kísérletet ők nyerték – egy vasárnapi szlovjanszki összetűzésben a belügyi erők egy tagja életét vesztette –, Turcsinov ezután a hadsereg bevetésével fenyegetett. Keddi bejelentése szerint az érintett donecki városokat „lépésről lépésre, felelősséggel” fogják megtisztítani az orosz szeparatistáktól. Miközben ők most barikádokat húznak fel az elfoglalt épületek körül, Szlovjanszktól hetven kilométerre megjelentek az első ukrán tankok.

Turcsinov elmondása szerint az antiterrorista művelet hétfő hajnalban kezdődött el „ukrán állampolgárok védelmében”. Ez megfelel azoknak a korábbi híreknek, amelyek helyi vezető politikusokra és „önvédelmi erőkre" hivatkozva azt jelentette, hogy harcok törtek ki Szlovjanszk peremén, ahol ukrán páncélozott katonai járművek és más haditechnikai eszközök tartanak a város felé. Az önvédelmi erők egyik, névtelenül nyilatkozó koordinátora azt mondta, hogy Szlovjanszk mellett fekvő Andrijivka faluban harcok folynak, fegyvertűz és detonációk zaja hallatszott, égett a települési önkormányzat épülete, a város felé páncélozott katonai járművek tartanak.

A férfi közlése szerint támadás érte a szlovjanszki szakadár önvédelmi erők néhány posztját. Rendszámtábla nélküli gépkocsival közlekedő, fekete egyenruhás emberek nyitották rájuk tüzet. Azt feltételezi, hogy a Jobboldali Szektor nevű szélsőjobboldali ukrán szervezet egy csoportja támadott - írta az Ukrajinszka Pravda portálja.

Barikád épül. Van, aki népszavazáson intézné el a konfliktust
Barikád épül. Van, aki népszavazáson intézné el a konfliktust
Marko Djurica / Reuters

Vjacseszlav Ponomarjov, Szlovjanszk ügyvezető polgármestere, a helyi önvédelmi dandár parancsnoka ugyancsak azt állította több forrásra hivatkozva, hogy a város felé harckocsik és más katonai eszközök tartanak. A szakadárok nem akarják, hogy vér folyjon, és készek tárgyalni – tette hozzá.

Andrij Parubij, az  ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács vezetője szerint az antiterrorista műveletekben azok az önvédelmi erők is részt vesznek, amelyek a novemberi kormányellenes megmozdulássorozaton szerveződtek. Az RT szerint oroszpárti tüntetők megállítottak egy ukrán tankot a donecki Rodinszkoje városánál. Később a Regnum orosz hírportál már úgy értesült, hogy oroszpárti tüntetők két T-64-es tankot is megszereztek az ukránoktól.

A Regnum az esettel kapcsolatban megjegyzi, hogy az ukrán katonák harci szelleme és felkészültsége nagyon gyenge. Néhány nap leforgása alatt gyakorta fegyver nélküli orosz tüntetőknek sikerült rengeteg lőfegyverre rátenniük a kezüket, de egy Igla típusú tüzérségi ütegeket szállító teherautót is megszereztek az ukránoktól.

Nelija Stepa szlovjanszki polgármester asszony szerint a városba az Oroszország által néhány hete annektált Krímből is érkeztek oroszok, akik aztán a helyi szeparatisták oldalán foglalták el rendőrőrsöt. Stepa ellen az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szeparatizmus vádjával nyomozást indított.

Az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács hétfő reggelig adott időt a kelet-ukrajnai oroszpárti szeparatistáknak, hogy távozzanak az általuk megszállt középületekből, ellenkező esetben átfogó antiterrorista hatósági akció indul ellenük a hadsereg bevetésével. A kijevi fenyegetés ellenére a szakadárok továbbra is megszállva tartanak kormányzati épületeket több kelet-ukrajnai városban.A donecki regionális adminisztráció épületéről kedd délután símaszkot viselő csuklyát viselő oroszpárti milicisták eltávolították az ukrán címert. Az adminisztráció vezetője, Szerhij Taruta szerint az orosz szeparatisták hétfő éjjel kifosztottak több olyan kocsit is, amely iskoláknak szállított ételt.

Állnak a barikádok Luhanszkban is
Állnak a barikádok Luhanszkban is
Shamil Zhumatov / Reuters

Turcsinov hétfőn hagyta jóvá az antiterrorista hadművelet elindításáról szóló döntést, és már a hadsereget is bevetné a Kelet-Ukrajnában kormányzati épületeket elfoglaló orosz szeparatista erők ellen. A Reuters szerint tíz településen vannak középületek a kijevi hatalmat elutasító erők kezén. Az Egyesült Államok nevében Jay Carney fehér házi szóvivő kedden támogatásról biztosította az ukrán hadsereg fellépését az orosz szeparatisták ellen, de jelezte, országa nem fog fegyvereket szállítani Ukrajnának. Eközben Vlagyimir Putyin orosz elnök az általa alkotmányelllenesnek tartott akció elítésére szólította fel az ENSZ-t és a nemzetközi közösséget.

A konfliktus miatt a doneckiek állítólag már menekülőre fognák a dolgot. A Kárpátaljától északkeletre fekvő ivano-frankivszki régióból érkező jelentések szerint a helyi menekültközpontba egymás után futnak be hívások arról, kit tudnak átmenetileg befogadni. Főleg gyerekeket küldenének ide – idézte Leszja Aronecet, a menekültközpont társigazgatóját a Liga Novosztyi hírügynökség.

Kijevben kedden tüntetést szerveztek az orosz szeparatista törekvések ellen, egy oroszpártinak tartott elnökjelöltet, Oleh Carijovot pedig összevertek az egyik televízió, az ICTV szákházánál.  Carijov a volt kormánypárt, a Régiók Pártja politikusa, amelynek a vezetője, Viktor Janukovics leváltott elnök jó kapcsolatban van a Kremllel. Az exállamfő jelenleg Oroszországban tartózkodik. Carijovot a rendőrök mentették meg. A politikus később úgy nyilatkozott, a verés nem fogja eltántorítani attól, hogy induljon a május 25-i megméretésen.

Kedden egyébként támadás ért egy másik elnökjelöltet, Mihail Dobkin harkivi kormányzót is, aki szintén a Régiók Pártjának a tagja. Őt zeljonkával, a szovjet idők óta létező sötétzöld fertőtlenítőszerrel öntötték le. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.