Halálos erőszak a kormány elleni tüntetéseken

Nyolc ember meghalt, több mint háromszáz megsebesült vasárnapra virradóra a pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban a kormány távozását követelő tüntetésen.
A tüntetések augusztus közepén kezdődtek és eddig viszonylag békések voltak. A tiltakozók szombaton azonban a parlament épületét védő vaskerítést áttörve behatoltak a törvényhozás udvarára, majd megpróbáltak benyomulni a kormányfői rezidenciára. A rendőrség nagy erőkkel, könnygázzal és gumilövedékekkel igyekezett útját állni a tömegnek. A hatóságoknak végül sikerült a parlament előtti területről és a hozzá tartozó parkokból kiszorítani a tiltakozókat. A rendőrök 500 embert őrizetbe vettek. Több mint háromszázan kórházba kerültek, köztük 37 rendőr. A sebesültek között – írja a Híradó – nők és gyerekek is vannak.

Khan és Kadri arra szólította fel híveit, a továbbiakban békésen jutassák kifejezésre elégedetlenségüket, míg a hatóságokat arra, hogy tartózkodjanak az erőszak alkalmazásától. Hán azt is mondta, hogy a történtek után országos tiltakozó akciókat indítanak, mert szerintük törvénytelen volt a rendőri beavatkozás.

A kormányfő szóvivője szerint viszont a tüntetők az államhatalom központját próbálták elfoglalni és ezért kellett a rendőri erőket bevetni. Sarif a tüntetés idején nem tartózkodott a miniszterelnöki rezidencián. A helyi tévé beszámolója szerint megmozdulások voltak Lahorban, Karacsiban és más pakisztáni nagyvárosokban is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.