Háborút szított a szex

Románia előkelő helyet foglal el a lányanyákat és a terhességmegszakításokat nyilvántartó nemzetközi statisztikákban. Nicolae Banicioiu egészségügyi miniszter megoldásként felvetette a szexuális felvilágosítás kötelező tételét a közoktatásban, de javaslata az egyház és az ortodox fundamentalisták ellenállásába ütközött. Utóbbiak az absztinenciára esküsznek.

A szexuális felvilágosítást is érintő egészségügyi nevelés jelenleg is létezik tantárgyként, de opcionális. A lakosság 86 százalékát tömörítő Román Ortodox Egyház (BOR) szerint azonban egyenesen káros a terhesség vagy a nemi úton terjedő betegségek elleni védekezésre tanítani a gyerekeket, hiszen ezzel implicite kicsapongásra nevelik őket.

A téma kapcsán levélháború alakult ki a szexuális nevelést támogató, illetve ellenző civil szervezetek között. „A diákokat, a gyerekeinket a testi vágyak elfojtására kell nevelni, az intim kapcsolattal várni kell a házasságig” – áll abban a nyílt levélben, amelyet 19 ortodox kötődésű szervezet címzett az oktatási miniszternek.

Ebben egyúttal kérték, hogy az egészségügyi nevelés helyett a tárca vezesse be kötelező tárgyként az absztinencia oktatását. Érvelésük szerint a szexuális felvilágosítás legfeljebb csökkenti a veszélyt, amelyet csakis a házasság pillanatáig megőrzött szüzesség képes kizárni teljesen.

A levél egyik aláírója egyben Sorin Cimpeanu oktatási miniszter tanácsosa is, amin emberjogvédő szervezetek külön felháborodtak. Tizennégy ilyen szervezet – köztük a Helsinki Bizottság (APADOR-CH) – a tanácsos menesztésére szólította fel Cimpeanut. Mint rámutattak: érdekellentétről van szó, és elfogadhatatlan, hogy a miniszter olyan egyénektől fogadjon el tanácsot, akik megpróbálják ráerőltetni egy ortodox fundamentalista szervezet vízióját az egész oktatási rendszerre.

„Románia első helyen áll az Európai Unióban a 15 év alatti anyák számát tekintve, ez pedig a nem megfelelő szexuális nevelés következménye” – nyilatkozta Andrei-Nicolae Popa, az Ifjak Akadémiája nevű szervezet képviselője. Azt is hangsúlyozta: a helyzet javulására mindaddig nem lehet számítani, amíg az oktatási minisztériumban „a társadalmi valóságot tagadó” tervekkel foglalkoznak.

A bukaresti törvényhozás felsőháza legutóbb május végén utasított el egy jobbító próbálkozást. Tudor Ciuhodaru független képviselő, orvos javaslata a közoktatásban kötelező tárggyá tette volna a személyes higiénia mellett a szexuális életre és a drogok hatásaira is kiterjedő egészségügyi nevelést. Az egészségügyi miniszter hasonló javaslatának sorsa egyelőre bizonytalan.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.