A szereplők státuszát nem feltétlenül társadalmi rangjuk, funkciójuk határozza meg, hanem az, hogy meddig jutottak ebben a játékban – magyarázta a Népszabadságnak.
 |
A kiábrándulásra néhány évet várni kell
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
A kezdők még csak „relikviákat gyűjtenek", azt figyelik, milyen zakót kell hordaniuk, milyen kocsival kell járniuk, a következő szinten már ők diktálják a zakódivatot, eggyel feljebb pedig maguk gyártják ezt a ruhadarabot, vagyis pénzt keresnek vele – illusztrálta egy példával a folyamatok belső logikáját.
Aztán, ha sikeres vagy, eljön a pillanat, amikor a pénzt istenként tiszteled és másoktól is ezt várod el, majd teherré, veszélyforrássá válik a vagyon, mígnem a játék legfelső szintjén eljutsz odáig, hogy a saját és családod biztonsága érdekében igyekszel megszabadulni tőle. Merthogy ilyen is van, még Oroszországban is.
Akad, aki inkább jótékonysági célokra ajánlotta fel pénze jelentős részét, a többiből pedig vígan élhet valahol Svájcban vagy Franciaországban – magyarázta a szerző, aki dolgozott tévében, rádióban, magazinoknál, és jó néhány könyve is megjelent, például a Gazprom orosz gázipari óriásról és a több mint tízéves börtön után 2013 végén szabadult volt olajmágnásról, Mihail Hodorkovszkijról.
Azok, akik az 1990-es években vagy a 2000-es évek elején szedték meg magukat, nagyon elégedetlenek Vlagyimir Putyin elnök „új politikájával”, az ukrajnai háborúval – vélekedett, ám a kérdésre, hogy van-e olyan része az orosz elitnek, amely képes és kész ellenállni a neki nem tetsző politikai folyamatoknak, azt válaszolta: „nem vagyok biztos benne”.
– Jelentős része akarná ezt, de nem tudom, megvannak-e hozzá az eszközei. Mit tehetnének? Összeesküvést szőnek és elteszik láb alól Putyint? Semmi sem változna. Jönne helyette valaki más, ugyanabból a körből, ugyanolyan gondolkodással
– vázolta a hatalmi viszonyokat. Mint mondta, az orosz államfő most az elit harmadik hullámára támaszkodik, arra, amely az erőszakszervezetek korábbi munkatársaiból alakult ki, és amely szerinte – ha az áresés miatt az olajon már nem lehet – a háborún igyekszik pénzt keresni.
Elképzelhetőnek tart egy a háborús pszichózis fenntartására épülő forgatókönyvet – közölte. Erősödnek az európai szankciók és az orosz válaszintézkedések, Oroszországban emiatt csökken az életszínvonal, a hatalom pedig arra hivatkozik, hogy „megtámadtak bennünket, háborúban állunk”. Fegyverkezési verseny indul, ami egyre nagyobb összegeket emészt fel, a pénz egy részét viszont – miként tették azt például a szocsi olimpiai beruházások során – elsíbolják. Az embereknek azonban el kell magyarázni, hogy nekik miért jut kevesebb, ehhez pedig tovább fokozzák a háborús hisztériát – rajzolta fel az ördögi kört Panyuskin, aki szerint az orosz hatalom aduja ma is az atomfegyver. A kockázat, hogy ezt is bevethetik, rémisztően hat és esélytelenné tesz minden politikai nyomásgyakorlást, gazdasági szankciót vagy akár katonai fellépést – mondta.
|
Az elit egy része elégedetlen Putyinnal
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Pedig nem gondolja, hogy Putyin vagy a környezete komolyan számolna egy háború esélyével, ám szerinte minél jobban szítják a feszültséget, minél nagyobb a bizalmatlanság, minél több a fegyver, annál nagyobb a kockázata annak, hogy véletlenül kirobban egy „szörnyű, elképzelhetetlen következményekkel járó” konfliktus. – A nyáron Donyecknél például véletlenül lőtték le a maláj légitársaság repülőgépét. És ha az történetesen nem egy utasszállító, hanem, mondjuk, egy a határt figyelő NATO-gép lett volna? Az akár háborúhoz is vezethetett volna – idézett egy példát elméletének alátámasztására.
Oroszország lakossága egyfajta Stockholm-szindróma áldozata
– véli Panyuskin. Túszul ejtették, de elkezdett együtt érezni a fogva tartóival, a többség ésszerűnek, érthetőnek és ambiciózusnak tartja azok céljait.
– Amikor új területeket szerzett az ország, az valami ahhoz hasonló boldogságot ébresztett az emberekben, mint amikor a lakásukat ötven négyzetméterrel nagyobbra cserélik – mondta a Krím orosz bekebelezésére utalva. „Ilyenkor hiába magyarázod nekik, hogy a régi otthonukat sem tudták rendben tartani, az is koszos, poros volt, ezt meg még kevésbé lesznek képesek lakályossá tenni.” Azok az emberek, akik éveken vagy évtizedeken keresztül nem láttak értelmet az életükben, most hirtelen felfedezni vélik azt: hatalmas az országunk, és ennek én része vagyok, újjászületünk, félnek tőlünk – vélekedett az újságíró, aki szerint „a kiábrándulás persze elkerülhetetlenül bekövetkezik, de csak néhány év múlva”.
