Győztek a nemek, Hága gondban van, Kijev nyugtalan

Az ukrán politikusok a közvélemény megnyugtatását célzó nyilatkozatokkal igyekeznek enyhíteni az Ukrajna és az EU társulási szerződéséről szerdán rendezett, hollandiai népszavazás számukra lesújtó eredményének hatását.

Petro Porosenko államfő azt hangoztatta, hogy a referendum szervezőinek valódi célja nem a megállapodás megtorpedózása, hanem az európai egység, az európai értékek terjesztése elleni támadás volt. Erre utalnak a voksolást megelőző viták is – mondta az elnök, aki hangsúlyozta, hogy a szavazás eredménye nem kötelező érvényű, most a hágai kormánynak, a parlamentnek és a politikusoknak kell dönteniük.

Eu-párti tüntetés kedden Kijevben
Eu-párti tüntetés kedden Kijevben
Valentyin Ogirenko / Reuters

Noha egy ideig kérdéses volt a referendum érvényessége, az előzetes eredményekből kiderült, hogy túljutottak az ehhez szükséges harmincszázalékos küszöbön: az arra jogosultak 32,2 százaléka vett részt a szavazásban. A leadott voksok 61,1 százaléka mondott nemet a megállapodásra, az igenek aránya pedig éppen csak meghaladta a 38 százalékot. Mark Rutte holland miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a nemek ilyen nagy arányú győzelme után nem folytathatják egyeztetés nélkül a – parlamentben egyébként egyszer már jóváhagyott és januártól ideiglenesen életbe lépett – szerződés ratifikációs folyamatát. Konzultálnak a törvényhozással és az európai partnereikkel, ami napokig vagy hetekig is eltarthat – mondta.

Porosenko meggyőződése szerint a referendum eredménye hosszú távon nem lehet akadály Ukrajna Európába vezető útján, és Kijev változatlanul teljesíti a társulási szerződésben foglaltakat, tovább halad az európai integráció felé. Hasonlóan értékelte a helyzetet a Tokióban tárgyaló ukrán külügyminiszter is. Pavlo Klimkin szerint nincs ok különösebb nyugtalanságra, semmi sem változott a megállapodás megvalósítása szempontjából. Azt azonban elismerte, hogy kedvezőbb eredményt vártak a hollandiai referendumtól.

A kormányfői posztra is esélyesnek tartott házelnök, Volodimir Hrojszman viszont kevésbé titkolta csalódottságát. Bár a népszavazás konzultatív jellegű, az eredménye „rendkívül nyugtalanító jel" Ukrajna számára – jelentette ki.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt mondta, hogy várja a tájékoztatást Hollandia szándékairól, a társulási szerződést pedig továbbra is ideiglenesen érvényesnek tekintik. Edgars Rinkevics lett külügyminiszter hangoztatta: az EU-nak a referendum eredményétől függetlenül folytatnia kell Ukrajna támogatását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.