Magyar romák ezreit küldik vissza Kanadából

A parlament alsóháza megszavazta hétfőn a konzervatív kormány vitatott törvényjavaslatát. A menedékkérők nem lehetnek Kanadában az elbírálás ideje alatt, és ha elutasítják a kérelmüket, fellebbezésnek helye nincs.

A parlament alsóháza megszavazta hétfőn a konzervatív kormány viatatott törvényjavaslatát, amely az ellenzék szerint szabad kezet ad a kormánynak annak eldöntésében, hogy mely ország minősül biztonságosnak. Mivel Magyarország EU-tagországként biztonságosnak minősül, valószínű, hogy a Magyarországról érkező szinte összes roma bevándorlót gyors eljárásban vissza fogják küldeni hazájába – jelentette kedden a Canada.com hírportál. A C-31 kódjelű törvény 159 szavazattal, 132 ellenében ment át a képviselőházon.

Két évvel ezelőtt a konzervatív kormány konszenzusra jutott az ellenzékkel abban, hogyan alakítják át a bevándorlás rendszerét. Megszületett egy olyan bevándorlási törvény, amelynek a nevében is jelezték annak kiegyensúlyozottságát, és amely most, néhány héten belül lépett volna hatályba. A konzervatívok azonban közben a parlamenti alsóházban is többségbe kerültek – korábban kisebbségben kormányoztak, csak a szenátusban volt többségük –, és kezdeményezték a hatályba lépés előtt álló törvény olyan értelmű módosítását, amely gyakorlatilag a párt saját eredeti akaratát érvényesítette. A kormány ezenkívül integrálta a törvénybe azt – az egy évvel ezelőtti – javaslatát, amely az embercsempészetet hivatott visszaszorítani.

„Az egyik fő választási ígéretünket teljesítettük, miszerint a törvény eszközeivel harcolunk az embercsempészek ellen, akik lábtörlőnek nézik Kanadát... Ezenkívül a törvény továbbviszi a kanadai menekültügyi rendszer reformját” – jelentette ki Jason Kenney bevándorlásügyi miniszter a szavazás előtt. A tervezetet valószínűleg rövidesen megszavazza a szenátus, és jóváhagyja az államfő, II. Erzsébet brit királynő is.

A „biztonságosnak" minősített országokból érkező menedékkérők kérelmét a korábbinál sokkal gyorsabban kell elbírálni, az elbírálás ideje alatt nem maradhatnak az országban, és ha elutasítják a kérelmüket, akkor nem lesz lehetőségük fellebbezni ez ellen. Ezzel a változtatással a fő cél az, hogy az utóbbi években megnövekedett számú európai menedékkérők – főleg magyar romák – ne tudjanak visszaélni a kanadai menekültügyi rendszerrel, amely szociális ellátást biztosít a menedékkérőknek a kérelem elbírálása idejére.

A kritikusok szerint azonban a tervezet túl nagy hatalmat ad a miniszter kezébe, és politikai töltetet ad az igazságügyi eljárásnak, amelynek elvben pártatlannak kell lennie. Az embercsempészetre vonatkozó rész pedig kisebbíteni akarja a családegyesítés jelentőségét, ráadásul sérti a nemzetközi jogot – vélik sokan. „A tervezetben semmi nem kötelezi a kanadai hatóságokat arra, hogy üldözzék a nemzetközi embercsempészeket” – mondta Jinny Sims, az ellenzéki Új Demokrata Párt képviselője, aki tisztességtelen politizálással vádolta meg a konzervatívokat.

A kormány a tervezet készítésekor, májusban engedett a leghevesebb kritikáknak, és például belevette a tervezetbe, hogy a hatóságoknak 14 napon belül meg kell vizsgálniuk az illegálisan az országba érkező külföldiek helyzetét, majd 6 hónap után ismét, és nem fordulhat elő az, ami eddig, hogy helyzetük vizsgálata nélkül egy évre őrizetbe helyezik őket.

A törvény vitájában Kenney többször nyíltan érvelt a szigorítás mellett a magyarországi romák által beadott nagyszámú menedékkérelemmel kapcsolatban. Idén január és május között 1282 Magyarországról érkező személy adott be menedékkérelmet a kanadai hatóságoknál. Bár ez kevesebb a tavali év hasonló időszakában benyújtott 1291-nél, a menedékkérők száma messze meghaladja a többi európai oprszágből érkezőkét – sőt, a kínaiakét is. A bevándorlási tárca szerint 2011-ben egyébként minden európai kérelmet visszavontak a menedékkérők vagy elutasítottak a bevándorlási hatóságok. A menekülthullám kezdete, 1998 óta 19 ezer magyar állampolgár kért menedékjogot Kanadában. Első áradatuknak ugyan véget vetett a 2001 júliusában visszaállított vízumkényszer, ám ez 2008-ban újra megszűnt, és azóta is tömegek vágnak útnak a jobb élet reményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.