galéria megtekintése

Gyerekek veszekedésének tűnt az alelnökjelöltek vitája

4 komment


K. A.

Elégedetlenül mehettek aludni az amerikai tévénézők, akik bekapcsolódtak az amerikai alelnökjelöltek vitájába: Tim Kaine és Mike Pence politikai nézeteiről nem tudtak meg sokat, mert csak egymást túlkiabálva próbáltak ütéseket bevinni a másiknak. Ebből viszont a republikánus jelölt jött ki jobban, aki a CNN gyorsfelmérése szerint megnyerte a vitát.

Bevándorlás, Szíria, nukleáris fegyverek és Oroszország – ezekről a témákról hallhattak az amerikai nézők, akik bekapcsolódtak múlt éjjel az amerikai elnökjelöltek vitájába. Mármint akkor hallhattak ezekről, amikor a két jelölt, a demokrata Tim Kaine és a republikánus Mike Pence épp nem egymás elnökjelöltjét sértegette és nem próbálta túlkiabálni a másikat.

Kaine (b) és Pence annyiszor vágtak egymás szavába, hogy elemzők szerint a vita teljesen értelmét vesztette
Rick Wilking / Reuters

A másfél órás vita során, mint kiderült, legfőbb céljuk az volt, hogy annyi ütést vigyenek be a másiknak, amennyit csak tudnak. Egy ponton annyira elfajult a vita, hogy a moderátornak kellett rájuk szólni: ha egyszerre beszélnek, a tévénézők semmit sem fognak érteni abból, amit mondanak.

 

A CNN közvetlenül a vita után készített, nem reprezentatív felmérése szerint a meccsből a republikánus alelnökjelölt jött ki jobban. A tévécsatorna által megkérdezett nézők 48 százaléka szerint Pence, 42 százaléka szerint pedig Kaine nyerte a vitát. Azaz az egykori indianai kormányzó jobban teljesített, mint Trump – igaz, nem győzött olyan óriási fölénnyel a nézők szerint, mint amennyire Clinton „verte meg” Trumpot.

A The Washington Post elemzése szerint Kaine végig idegesnek tűnt, folyton támadni próbált és Pence szavába vágni, ami nem mutatott jól. A republikánus alelnökjelölt ezzel szemben végig nyugodtabbnak és összeszedettebbnek mutatkozott. Egyébként sokkal többet készült a vitára, mint „főnöke”: sajtójelentések szerint gyakorlatilag azóta készült az eseményre, hogy kiderült, ő lesz Trump alelnökjelöltje.

A közösségi média „kedvenc” pillanatai azok voltak, amikor Kaine azzal támadta Pence-t, hogy a republikánus kampány a sértegetésekre épül. Trump azon kijelentéseire gondolt, amikor a mexikóiakat erőszaktevőknek és drogosoknak nevezett, vagy amikor nőkre használta azt a szót, hogy „disznó”. Erre Pence azzal vágott vissza, hogy Clinton még Trumpnál is többeket sérteget, hiszen egyszer azt mondta, Trump követőinek fele egy „csapat nyomorult”. (Clinton később bocsánatot kért ezért.)

Az alelnökjelölti viták ritkán fordítanak az elnökválasztás menetén – emlékeztet az amerikai média. Minden választási évben egyet rendeznek belőlük, és nincs is olyan nagy hagyománya, mint az elnökjelölti vitáknak. Az alelnökök csupán a nyolcvanas évek óta „csapnak össze” a tévénézők előtt.

Egyes sajtókommentárok megjegyezték: a Kaine-Pence párharc olyannyira nézhetetlen volt, hogy szerintük el kellene rajta gondolkodni, van-e értelme az egésznek. „Annyira sokat vágtak egymás szavába, hogy olyan volt az egész, mintha két kisgyerek dobálná egymást krumplipürével” – írta a vitáról a The Washington Post politikai szakírója, aki szerint egyértelműen Pence jött ki jobban a vitából.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.