Gyalogosokba hajtott egy zavart férfi Dijonban

„Allah Akbar" – kiáltotta egy férfi vasárnap este Dijonban, majd belehajtott az út szélén sétáló gyalogosokba.

A hatóságok szerint a zavart elmeállapotú támadó fél órán belül a város öt különböző pontján is célba vett gyalogosokat. Összesen tizenegy személyt sebesített meg, közülük kettőt súlyos sérülésekkel kezelnek – írja a The Guardian.

Egy neve elhallgatását késő szemtanú szerint az őrizetben lévő 40 év körüli férfi az egyik támadás előtt azt kiáltotta, hogy a „palesztin gyerekekért" cselekszik.

A francia belügyminisztérium szóvivője arról tájékoztatta a francia sajtót, hogy magányos támadóval állnak szemben, aki nem ismeretlen a hatóságok számára. A férfit múlt hónapban még egy pszichiátriai klinikán kezelték, az elmúlt húsz évben pedig több kisebb támadáshoz is köze volt.

Franciaországban két nap alatt ez a második hasonló támadás. Szombaton egy férfi késsel támadt rá három járőrre Tours városában.

Terrorista merényletekre szakosodott nyomozók már vizsgálatot indítottak az ügyben, ugyanis a késes támadó szintén „Allah Akbar" (Isten a legnagyobb) kiáltással támadt rá a rendőrökre, mielőtt végeztek volna vele. A hatóságok attól tartanak, hogy a támadók valamelyik dzsihádista csoport utasítására cselekedtek. Becslések szerint mintegy ezer francia állampolgár került kapcsolatba az utóbbi időben szíriai és iraki szélsőségesekkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.