galéria megtekintése

Gurlitt visszakapja a festmények nagy részét

1 komment

Megszüntette az augsburgi ügyészség Cornelius Gurlitt műkincsgyűjteményének lefoglalását, a gyűjtő egy éven belül visszakaphatja a festményeinek nagyrészét.

Új bizonyítékok merültek fel a nyomozás során - indokolta az ügyészség szóvivője, hozzátéve, hogy amikor két évvel ezelőtt lefoglalták a gyűjteményt Gurlitt müncheni lakásból, akkor meg voltak győződve arról, hogy teljes jogszerűséggel járnak el.

Gurlitt ellen adócsalás miatt kezdtek nyomozni, és ekkor derült fény a fantasztikus - Matisse-tól Picassón át Max Liebermannig főként modern festők műveit tartalmazó - titkos gyűjteményére. Később találtak egy kisebbfajta kollekciót Gurlitt salzburgi házában is.

Az adócsalási eljárás tovább tart, de valószínűsíthető, hogy az idős férfi némi pénzbüntetéssel megússza majd a dolgot.

 

A fordulatot az ügyben alighanem az okozta, hogy Gurlitt a hét elején megegyezett a német szövetségi illetve a bajor tartományi kormánnyal. Korábbi ellenkezését feladva most hozzájárult ahhoz, hogy a műkincsek eredetét megvizsgálja az erre a célra létrehozott szakértői bizottság.

A Münchenben felbukkant, ismeretlen Chagall-festmény
A Münchenben felbukkant, ismeretlen Chagall-festmény

Ha egy képről bebizonyosodik, hogy a nácik által összerabolt műkincsek közé tartozik, azt visszaadják a jogos tulajdonosok leszármazottainak.

Gurlitt apja, aki a gyűjteményt megalapozta, a hitleri Németország kormányának is dolgozott: a nácik által „elfajzott művészetnek” nevezett modern festők műveit kellett összevásárolnia, vagy megszereznie, többségükben menekülésre kényszerített zsidóktól. A több mint 1300 műtárgy közül becslések szerint 500 lehet a zsidóktól elrabolt vagy tisztázatlan körülmények között megszerzett darab.

Az ügy bonyolultsághoz hozzájárul, hogy a német jogszabályok szerint a festményekkel kapcsolatos bűncselekmények mára elévültek, így pusztán jogi alapon nehéz lett volna visszaszerezni a képeiket - ha Gurlittot nem sikerül rávenni a megállapodásra. Ezzel az idős férfi példás erkölcsi felelősséget mutatott - méltatta a döntést az ügyvédje.

A festmények most a bajor állam egy raktárában várják a sorsukat. A szakértői bizottság egyesével vizsgálja meg őket és dönt a sorsukról. Ez akár évekig is eltarthat.

Jó néhány feltűnt már a nácik által elrabolt kincseket listázó internetes oldalakon, és olyan is van, amelyre többen is bejelentették az igényüket. A Süddeutsche Zeitung kommentátora időközben azt javasolta a bajor kormánynak, hogy legalább amíg tart a vizsgálat, állítsák ki a festményeket, hogy a közvélemény is gyönyörködhessen bennük. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.