Guardian: az EU figyelmeztesse Orbánt!

A Guardian szerint Magyarország hamarosan az orosz "irányított demokráciára" hasonlíthat.

A brit Guardian internetes oldalán, véleménycikkben buzdítja arra az Európai Uniót, hogy szólaljon fel a Magyarországon zajló, a demokrácia leépítésére tett lépések ellen. A cikk szerzője szerint az EU egyelőre tétlenül szemléli és elnézi azt, hogy a hatalmas többséget szerzett kormánypárt, a Fidesz lerombolja a jogállamot, és szétrombolja a törékeny demokratikus politikai kultúrát.

A kétharmados többség megszerzése óta "a Fidesz-kormány karizmatikus vezetője, Orbán Viktor egyre szorosabb ellenőrzés alatt próbálja tartani a közszolgálati médiát. Az Állami Számvevőszék, a főügyész és a leendő alkotmánybírák sorsa immár csak a Fidesz jóindulatától függ, míg eddig a pártok konszenzusa vagy kompromisszuma kellett megválasztásukhoz. A kormány a köztársasági elnöktől is megszabadult, még úgy is, hogy ő a Fidesz embere volt. Az Alkotmánybíróság egykori elnökeként, még köztiszteletnek örvendve túlzottan önálló volt számukra."

A lap megjegyzi: az előző elnök helyébe kineveztek egy "egykori olimpiai vívóbajnokot, akinek a legfontosabb jellemzője, hogy hajlandó aláírni a kormány törvényeit". Részben azért, hogy a Jobbikot gyengítse, Orbán folyamatosan fűti a nacionalista érzelmeket, miközben kritikusainak azzal válaszol, hogy ő csak az emberek akaratát teljesíti, amely új "társadalmi szerződést" és "a nemzeti együttműködés rendszerét" követeli - írja a lap.

A szerző, Jan-Werner Mueller azt is megemlíti, hogy a kormány korlátozza az alkotmánybíróság jogkörét. A testület, amelyet "1989-ben a német alkotmánybíróság mintájára hoztak létre, és amely mindeddig meggyőzően védte a demokráciát és a jogállamot. Elképzelhető, hogy nemsokára Magyarország inkább fog az orosz 'irányított demokráciára' hasonlítani, mint a plurális nyugati demokráciára, melyet a fékek és ellensúlyok rendszere jellemez."

A szerző szerint az, hogy januártól Magyarország lesz az Európai Unió soros elnöke, jó lehetőséget ad arra, hogy Brüsszel kifejezze nemtetszését az eseményekkel kapcsolatban. A Guardian cikke azonban megjegyzi: sikertelenek voltak az Ausztria ellen bevezetett szankciók 2000-ben, miután Jörg Haider szélsőjobboldali pártja bekerült a kormányba. Firtatja azt is, vajon Silvio Berlusconi miért nem kapott még figyelmeztetést.

Az írás szerint azonban nem tudni, hogy hová vezettek volna az ausztriai események, ha nem vezetik be a szankciókat, és azt is hangsúlyozza, hogy Haider pártja nem tett semmit a demokrácia ellen, csupán a retorikája volt megkérdőjelezhető. "Azonban más a helyzet akkor, amikor egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy a demokrácia lerombolására történnek lépések, mint a mai Magyarország esetében. Olaszországban ezzel szemben az alkotmánybíróságnak még mindig jelentős jogosítványai vannak Berlusconi korlátozására (épp most fog arról dönteni, hogy az ellene folyó pereket el lehet-e halasztani az elnöki mandátuma lejárta utáni időkre.)"

"A magyarok hagyományosan EU-barátok. Érdekli őket, mit gondol Európa. Itt az ideje, hogy Európa el is mondja ezt nekik. [...] Egy jelzés Brüsszeltől biztosan megerősíti a Jobbik híveit heves nacionalizmusukban, ám egy állítólag középen álló kormány is ezt teszi, ha folyamatosan legitimálja az elképzeléseiket."

Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Orbán Viktor néz egymásra magyar kormánytagok és az Európai Bizottság tagjai között
Brüsszel, 2010. november 17. Catherine ASHTON, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője (b2) és ORBÁN Viktor magyar miniszterelnök egymásra néz, amikor csoportképhez sorakoznak fel a magyar kormánytagok és az Európai Bizottság tagjai közös tanácskozásukat követően az Európai Unió brüsszeli székházában 2010. november 17-én. 2011. január 1. és június 30. között Magyarország első ízben tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. Első sorban balról MARTONYI János külügyminiszter, jobbról José Manuel BARROSO, az Európai Bizottság elnöke. Második sorban jobbról a második HENDE Csaba honvédelmi miniszter. (MTI/AP/Virginia Mayo)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.