Guantánamo: kínzások orvosi szemhunyás mellett

A guantánamói amerikai börtöntelepen dolgozó katonai orvosok és pszichológusok szemet hunytak a fogva tartottak kínzása fölött, és nem igyekeztek kideríteni a páciensek fájdalmainak, panaszainak az eredetét - olvasható egy helyi idő szerint kedden nyilvánosságra hozott tanulmányból.

A tanulmány, amely egy volt katonatisztnek és a Physicians for Human Rights (Orvosok az Emberi Jogokért, PHR) egyik képviselőjének közös irányításával készült, a PLoS Medicine című szakfolyóiratban jelent meg. Kilenc olyan fogoly elbeszélésein és orvosi dossziéjának vizsgálatán alapul, akiket saját közlésük szerint kínoztak a Kuba szigetén lévő amerikai börtönben.

A szerzők szerint az orvosok és pszichiáterek nemcsak figyelmen kívül hagyták, hanem még rejtegették is az orvosi bizonyítékokat.  A kilenc közül háromnál az orvosi dosszié "rossz bánásmódból eredő fizikai sérüléseket állapít meg", így vérömlenyt, csonttöréseket, zúzott sebeket, ülőidegzsábát.

Ezenkívül a gyógykezelés hozzáférhetősége a kihallgatók igényeihez is igazodhatott. Az egyik fogolynak például két hetet is kellett várnia egy súlyos bokasérülés kezelésére, a másik úgy véli, krónikus hátfájásának az orvosi dossziéban való említése láttán kényszerítették kihallgatói arra, hogy órákon át kényelmetlen testhelyzetben kelljen ülnie.

Egy másik esetben katonai pszichológusok így írják le egy fogva tartott tüneteit: rémálmok, emlékezetkiesés, koncentráció hiánya, étvágytalanság, öngyilkos gondolatok. A dosszié tanúsága szerint ezután antidepresszánst írtak fel neki, a következő szavakkal: "El kell lazulnia, amikor az őrök agresszívabbakká válnak."

Már ismert dolog az egészségügyiek jelenléte a kihallgatásokon és szerepük a kényszerítő technikák kidolgozásában, de ez az első alapvető tanulmány azok passzivitásáról, akiknek a feladata pedig a foglyok ápolása lenne - hangsúlyozza az egyik szerző, Vincent Iacopino. Eddig nem tárta fel senki, hogyan hunyták be szemüket ezek az egészségügyi szakemberek - mondta.

Lábbilincsek Guantanamón. Rejtegettéki a bizonyítékokat
In this photo, reviewed by the U.S. Military, leg shackles are seen on the floor at Camp 6 detention center, at the U.S. Naval Base, in Guantanamo Bay, Cuba, January 21, 2009. President Barack Obama may set a one-year deadline to close the controversial U.S. prison at Guantanamo Bay, Cuba, according to an unsigned draft executive order that may bolster the U.S. image abroad. Obama pledged during his election campaign to shutter the prison camp, which became a blot on the United States' human rights record and a symbol of detainee abuse and detention without charge under the Bush administration. REUTERS/Brennan Linsley/Pool (CUBA)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.