Generációváltás a balközép Demokrata Párt élén

Firenze népszerű polgármesterét, Matteo Renzit választották az olasz balközép Demokrata Párt (PD) új főtitkárává vasárnap.

Az előzetes várakozásokat meghaladó számban közel hárommillióan adták le voksukat, ugyanis a PD tagjai mellett szimpatizánsok is szavazhattak. A 38 éves, tehát az új generációt képviselő, egyben a politikában gyökeres változásokat sürgető Renzi a voksok 68 százalékát szerezte meg. A második helyen 18 százalékkal Gianni Cuperlo végzett, aki balrább áll a volt Olasz Kommunista Párt egykori ifjúsági főtitkáraként, míg Giuseppe Civati 14 százalékot kapott. Renzi a Pierluigi Bersanit májusban leváltó Guglielmo Epifanit követi a főtitkári székben, s mostani megválasztásával egyben a párt kormányfőjelöltje is lesz, ami akkor válna aktuálissá, ha a PD-s Enrico Letta vezette jelenlegi koalíciós kabinetnek be kellene dobnia a törülközőt. Renzi a kormány megmaradását a saját programjában szereplő feltételekhez kötötte. Letta hétfőn mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy az új főtitkárral egy csapatban kíván dolgozni.

Még a vasárnapi választásokat megelőzően Firenzében mondott beszédében a Demokrata Párt és egyben az itáliai belpolitika teljes megújulását hirdette meg. (Ebben hasonlít a februári általános választásokon meglepő sikert arató, a hagyományos politikai pártokat megkérdőjelező Öt Csillag Mozgalom vezetőjének, Bepe Grillonak a nézeteihez.) "Nincsen több alibi! Azonnal neki kell fognunk a munkának: hétfő reggeltől a PD-ben új történet kezdődik!" - hangoztatta. Győzelmének ismeretében pedig kijelentette, hogy mostantól egy új generáció van soron, amikor is “az olasz baloldal posztkommunista vezetőrétegét nyugdíjba küldjük”. Helyükbe azok lépnek, akik a berlini fal leomlásakor voltak általános iskolások, azok, akik “az egykori politika pártok árvái" – idézte szavait az MTI. A szereplők cseréje azonban nem jelent átállást más oldalra – mondta, s a mai baloldaliságot abban határozta meg: igazságos adópolitikát folytatni, szolidárisnak lenni a szegényekkel és maga mellé állítani a szakszervezeteket.

A PD új főtitkára egyébként a kereszténydemokrata Margherita pártban kezdte politikai pályafutását. Jogi végzettségű, a politikai kultúra és az adminisztráció témájára szakosodott. Már a balközép színeiben lett 2009-től Firenze polgármestere. Egy későbbi közvéleménykutatás őt hozta ki Itália legjobb városvezetőjének. Ezt egyebek között Firenze történelmi részeinek védelmével, sétálóutcák és terek kiépítésének elrendelésével, a központból a benzines és dízelautók kitiltásával érte el. Nevéhez fűződik az Itália és a PD jövőjéről szervezett tudományos tanácskozás, az úgynevezett Big Bang megszervezése is. Személye a Demokrata Pártban nemcsak azért megosztó, mert – a La Repubblica fogalmazásával - “kívülről jött”, s a régi vezetőket bírálja, hanem mert sokak szerint a korábbi főtitkárokhoz képest inkább a közép felé húz.

Lendületét mi sem bizonyítja jobban, hogy nem várta meg, amíg a párt országos gyűlése főtitkárrá kiáltja ki, hanem hétfőn Rómában sajtótájékoztatón már ki is nevezte 12 tagú titkárságát, amelyben hét nő kapott helyet. A Demokrata Párt vezetését, mint mondta, a negyven évesek generációja veszi át. Hangoztatta, hogy pártja a választási reformnak biztosít elsőbbséget, nem tagadva, ő főtitkárként azt szeretné, ha csökkentenék a politika, így a parlament költségeit is, ezért akár egykamarás ház is szóba jöhet. Csak részben kerülte meg a kérdést, hogy a jövőben akkor két tisztsége is lesz? Válasza: “Nehéz lesz a PD főtitkárának lenni, de igyekszem majd a legjobb módon ellátni.”

Közben Olaszország több városában is akadozott a közlekedés, leállt az áruszállítás a kamionosok vasárnap este kezdett és hétfőn folytatódott munkabeszüntetése miatt, amelyhez kereskedők is csatlakoztak. Így például Torino központjában üzletek, piacok sem nyitottak ki. A sztrájkolók a Letta-kormány gazdasági megszorításai ellen tiltakoznak. A rendőrség póbálta biztosítani az autópályákat, vasútvonalakat, nehogy a kamionosok blokádja megbénítsa a forgalmat.

Matteo Renzi, az olasz balközép Demokrata Párt főtitkára
Florence Mayor Matteo Renzi, newly elected secretary of Democratic Party (PD), talks during a news conference in Rome December 9, 2013. Renzi won a primary vote to become leader of Italy's centre-left Democratic Party (PD), preliminary results showed on Sunday, giving him influence over the fragile coalition government and the timing of the next elections. REUTERS/Max Rossi (ITALY - Tags: POLITICS ELECTIONS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.